30,

Sose gondoltam volna azt hogy minden rendben lesz. Főleg miután leszálltam a repülőgépről. A következő pillanatban egy másik hangot hallok meg mögülem. Mind a ketten
odakapjuk a fejünket.
- Isten király vagyok gyerekek - nevet. És én is elmosolyodok. Tényleg eszméletlen a srác, hogy sikerült a terve.
- Utállak - mondja nevetve Seto. Remélem a szarkazmus jelen volt.
- Én is téged - mosolyog - jó megint így látni titeket - oda sétál mellénk és Setonak ki nyújtja a kezét - Sajnálom ezt az egészet - Seto pedig kezet ráz vele. Akkor most minden jó?
- Fogalmam sincs hogy most utálnom kéne -e téged ... , de most inkább bírlak - elmosolyodnak mind a ketten.
- A csajod veled van, nem? - húzza fel a szemöldökét gúnyosan.
- Győztél - neveti el magát már Seto is.
- Miért próbálkoztál annyira azon hogy újból összehoz minket, miközben te is simán rám hajthattál volna? - kérdezem meg. Mert ez tényleg nyugtalanít.
- Ezt már mondtam - mosolyog rám - nekem az a fontos hogy boldog legyél, és nem biztos hogy mellettem az lettél volna, lehet hogy én igen, de azzal sokat nem érek - az arcvonásai komolyra változnak, és komolyan is gondolja ezeket. Ezért elé sétálok és megköszönöm, egy puszit nyomok az arcára, és vissza sétálok Seto mellé, oda, ahol megtaláltam azt, akit örökre szerethetek. L.Joe elpirul, Seto a vállamnál átkarol és elindulunk hozzánk. Mint régen, csak boldogabban - gondolom. Az ajtón belépve YoungJae, Changjo és a többiek társasága fogad. Meglepetés, mi? Végig pásztázom mindenkinek a tekintetét. Meglepődés, öröm és még pár reakció keveredik a levegőbe.
- Rég láttalak szép fiú - jön oda ChangJo és háton ütögeti Setot, és egy mosoly van az arcán.
- Csak nem hiányoztam? - mosolyog Seto.
- Nekem aztán nem - és kezet fognak, köszönés kép. Oda jönnek a többiek is, többek közt Ricky, ChunJi és C.A.P hogy gratuláljanak hogy most már nem külön-külön leszünk idióták, hanem együtt. Erre mindenki elneveti magát. És végül Niel. A kettejük közti kapcsolatot még máig sem értettem meg. De végül ő is odajön hozzánk. Bocsánatot kér Setotól, azért ahogy viselkedett, és gratulál mert újra sikerült össze hozni minket. Seto elfogadja a bocsánat kérést, én pedig az összes fiút szinte egyszerre megölelem. ChangJo maradt utoljára, vagyis nekem. Csak egy mosolyt vet felém, hogy örül, amiatt hogy nem fogok többet rinyálni Seto miatt. Vagyis a tekintetéből ezt lehet leolvasni. Egy nem nagy szabású, de ünneplős estét rendezünk. Rickyék hoztak pezsgőt, és hajnalig abba nem maradunk.Pár héttel később, a munkahelyemen, rájövök hogy egyre jobban pikkel rám a főnököm. Kiülök egy pár perces szünetre hogy had egyek valamit, most úgy sincs bent senki. De neki ez nem tetszik, így rögtön vissza küld a kassza mögé, de nem zavar, ha ott nem engedi, akkor a kassza mögött eszem meg. YoungJae kinevet, miközben a főnök megint rám szól hogy ne egyek a kasza mögött. Szóltam hogy ez igazságtalanság. Ő meg rávágja hogy van másik munkahely is, ebben a városban, szóval főnök - Zoé, 1-0. Mivel YoungJae azóta se volt hajlandó befejezni a nevetést, ezért a szendvicsem maradéka az ő ruháján landol. Utána már csak mosolyog, de alig bírja hogy ki ne nevessen.
A nap végére teljesen úgy érzem hogy kiéheztettek. Éhen halok, ezért elköszönök YoungJaetól és hazafutok, hogy valami kaja és kerüljön a szervezetembe, és ne csak a főnököm gonosz levegőrontása. Amikor benyitok majdnem letépem az ajtót annyira sietek. ChangJo még nem ért haza a táncpróbájáról, ezért még vacsorát is van időm csinálni, szóval kényelmesen eszek, és  utána majd neki látok főzni. Kopogást hallok, szóval gyorsan ajtót nyitok. Egy srác az ajtóm előtt térdel. Egy vörös virág csokorral a kezében, kiöltözve elegánsan. Meglepődök, szóhoz se tudok jutni. De ő csak mosolyog, eszméletlen édesen. El akad a lélegzetem.
- Herczeg Zoé - mintha a kezemet akarná megkérni, csak nem gyűrűvel hanem rózsával - lennél oly szíves elkísérni engem egy éjszakai sétára a park körül? - meghatódtam.
Erre semmiképpen se tudtam volna nemet mondani.
- Mindenképp - mosolygok. Átnyújta nekem a csokor rózsát, és feláll. Beengedem a lakásba. Elrohanok a szobámba átöltözni, és mivel nem húzhatom sokáig a dolgot, ezért hamar meg vagyok. Egy kis sminket feldobva, és hogy én se maradjak el, ezért én is egy elegánsabb ruhát húzok magamra. Aztán indulunk is. Az ajtóra egy cetlit ragasztok. " Elmentem, este jövök, ha kellek telefonon elérsz. U.I - Setoval leszek, szóval ne zavarj."
A parkban az idő kellemes. Egy lágy tavaszi szél csiklandozza bőrömet. Sétálgatunk, én a hercegembe karolva, ő pedig mindenféléről mesél. Azt kilyukadunk a lényegnél.
- El se tudod képzelni hogy mennyire szeretlek - mondja. És magához húz, és gyengéd csókkal lepi meg az ajkaimat.
- Biztos vagy benne? - mosolygok.
- Másba se voltam bitosabb - mosolyog. Elengedjük egymást, és kézen fogva sétálunk tovább, egészen addig, amíg le nem megy a nap. Az idő egyre hűvösebb lesz. A szél
ami eddig kellemes volt, most már csípi az arcomat. Seto rám teríti a felsőjét, hogy ne fázzak. És szól hogy induljunk haza, ne hogy megfázzak.
- Csak még először had kérdezzek valamit.
- Kérdezz - és a mosoly még mindig nem tűnt el az arcáról.
- Te mikor szerettél belém?
- Az első találkozásnál.

29.

- Szép kis ígéret volt - mondom, mosolyogva. És az utolsó kortyot iszom meg a bögrémből.
- Sajnálom - mondja elég csalódott hangon és homlokát a pultra teszi. Én csak értetlenül nézek rá, és rám se kell néznie, tudja hogy fogalmam sincs mire gondol most. - Hogy nem tudtam betartani az ígéretemet - folytatja. Miért pont most rágódik ezen? Ezért már kiharagudtam magam.
- Már mindegy, nem igaz? - kérdezem elég irónikusan. - Hisz, most itt vagy. Nem tudom hogy meddig, de ... jó hogy itt vagy - mosolygok. Ő rám szegezi a tekinteték, elmosolyodik, és magához húz, és szorosan megölel, mosolyogva de viszonzom az ölelést. Mintha most minden olyan lenne mint akkor. Elenged szorításából.
- Alszunk ma is úgy, mint régen? - kérdezi. Nem ellenkezek, ilyen viharba szerintem máshogy aludnék se tudnék, ezért bólintok egyet és bemegyünk a szobámba, lefekszünk az ágyamra, ő szét nyitja a kezeit - amennyire fekve szét lehet nyitni a kezedet - , én pedig mellé bújok, úgy mint akkor. Biztonságba érzem magam. Mintha semmi sem bánthatna addig amíg mellette vagyok.
 Mikor reggel felkelek ChangJo már rég elment, gondolom próbára. Ránézek az órára és pár percem van hogy beérjek melózni. Szóval gyorsan felpattanok, meg mosakodok, közbe próbálok egy nadrágot magamra húzni, megfésülködök, meg igazítom magamon a ruhát, és futásnak indulok. Szerencsémre pár perccel nyitás előtt beérek. A főnökömet sikeresen kikerülöm, és beállok a kassza mögé. A mellettem lévő kasszánál a barna hajú barátom áll, és egy mosollyal köszön, én csak vissza mosolygok. Aztán rá is kérdez.
- Merre voltál álom szuszék?
- Csoda országban - mosolygok. Felnevet és kapok egy jó reggelt ölelést.
- Legközelebb szólj Pán Péternek hogy hamarabb hozzon vissza - folytatja.
- Tudod hogy milyen Péter, sosem nő fel - nevetünk fel már egyszerre, a főnökünk elvágtat előttünk, hogy fejezzük be mert nyitás van, és megfordítja az ajtón a táblát. Kezdődik a nap. Az első negyed órában nem fut be senki, ezért körbe nézek. És most veszem észre hogy mióta újra járok dolgozni, azóta elég sok új arcot látok.
- Mióta vagyunk ennyien? - kérdezem meg YoungJaetől. Ő hátra néz, és már fordul is felém hogy válaszoljon. Azt mondja hogy nem lett sok új arc, csak egy, két új ember lett felvéve, régebben is ennyien voltunk. Tényleg? Nekem nem tűnt fel annyira, vagy csak pont elkerültem volna mindenkit az első napomon? Azért ez kicsit kizártnak tartom, de nem vitatkozok, mert már nyílik is az ajtó, és egy vevő lép be. Aztán egyre többen, a végére pedig két hosszú sor lesz belőle. Kapkodom a fejem, a kezem, és már koncentrálni se tudok annyira sietek.Zárás előtt pár perccel is tele van az épület, a főnök annyira örül ennek hogy fél órás túlórát számol fel. Minek örül, kivéve a dolgozók. Fél óra? Áááá! Mikor hazaérek egyből eldobom magam az ágyra. A fél óra miatt ChangJo hamarabb haza ért mint én, kérdezte hol voltam, elmondom neki a túlórát, ő meg kinevet. Aranyos. Aztán meg próbál azzal vigasztalni hogy holnap már nem kell mennem, ennek megörülök, és elmegyek zuhanyozni. Langyos vizet engedek, és teljesen ellazulok. Kellemes, nyugtató. Ezért egy ideig még zuhanyzok, és ChangJo kopog be hogy másszak már ki, mert még ő is menni akar, és már egy félórája bent vagyok. Fel se tűnt. De kimászok a zuhany alól, egy köntöst magamra terítek és becsoszogok egy papuccsal a lábamon a szobámba, ő meg elmegy zuhanyozni. Felveszem a pizsamámat a hajamat törölgetem egy törölközővel, hogy hamarabb megszáradjon, amikor leveszem a fejemről, a hajam össze vissza áll. De nem csoda hisz, ahogy töröltem a törölközővel... , gyorsan felkapok egy fésűt és nagy szenvedések árán, de sikerül kifésülnöm a hajam. Közbe ki jön ChangJo is a fürdőből. Este nem esik az eső, de megint összebújva alszunk.
Reggel megint egyedül kelek fel, azt hittem hogy hétvége lesz nem fognak próbálni. Tévedtem. Miután magamhoz térek, megint előkészülök, várok hogy jön e YoungJae, de nem jön. A telefonom után nyúlnék, de kopogást hallok. Megörülök. Biztos YoungJae csak később indult el. Felpattanok, és az ajtó elé szaladok. Kinyitom, de nem az a személy áll ott, akinek kéne. Vagyis szerintem. Youngjae helyett L.Joe áll az ajtóban. De miért? Mit akar?
- L.Joe?!
- Szia. Beszélhetnénk? - kérdezi, elég komolyan, és egy pici jó hangulat sincs a hangjában. Vajon mi történt?
- Persze - beengedem, a kanapéhoz sétál, és leül. Bezárom az ajtót és mellé ülök. Valami tényleg nem tetszik. Egyáltalán ő miért itt van? A tagoknak ma nem próbájuk van? Nem értem. Nagy levegőt vesz, és belekezd.
- Lehet hogy mérges leszel, de én csak azt akartam hogy boldog legyél - hatás szünetet tart, aztán újból belekezd - pár napja elmentem Setohoz. Ráakartam beszélni, hogy beszéljétek meg ezt az egészet. Mindent megpróbáltam. Felidéztem benne, hogy amikor veled volt, biztos mennyire boldog lehetett. Nélküled neki minden milyen üres lehet. De nem sikerült. Kudarcot vallottam, és fogalmam sincs mit kéne még tennem azért hogy vissza csináljak mindent - aztán a fejét az össze kulcsolt kezére hatja. Nekem el áll a lélegzetem. Elsőre fel se fogom hogy mit tett. Minek ment el? Tudom, hogy helyre akarta hozni, de így? De nem akadhatok ki rá. Mert ő csak jót akart nekem. A kezemet ráteszem a hátára és megsimítom.
- Köszönöm - mosolyodok el, még ha nem is figyel.
- Még is mit? -  dörmög magában.
- Hogy meg próbáltad - veszek egy nagy levegőt -  de nem értem...
- Mit? - és végre felnéz hogy lássam a tekinteték.
- Már rég megbocsájtottam emiatt az egész miatt, miért mentél el hozzá mégis?
- Mert nekem az a legfontosabb hogy boldog legyél, még ha az enyém nem is lehetsz - mosolyog elégedetten. Köszönet képen megölelem. Hálás vagyok L.Joe-nak. Ha a szállodában történtek miatt nem is... De megbánta azt amit tett, és segíteni akart rajtam. Sajnos nem jött össze - De nekem még van egy ötletem - kapja fel a fejét. Értetlenül nézek rá. De nem avat be, felpattan a bútorról és az ajtó felé megy.  Azt mondja hogy bízzak benne, és legyek három órára a városi parkban. Bólintok, ő pedig gyorsan lelép.

*L.Joe*

Bekopog az ajtaján, most nem nyitja ki olyan nagy lendülettel. Az ajtó mögül egy összeborzolt hajú srác áll, karikás szemekkel, és meggyötört arccal.
- Már megint mit akarsz? - kérdezi, a hangjában tükröződik a szin tiszta utálat.
- Látom milyen jó formába vagy ... - fel húzza a szemöldökét, de aztán egyből levágja hogy mire célzok, rettenetes ahogy kinéz. Őt most gyötri az hogy nincs mellette Zoé. Eddig úgy tett mintha nélküle is ellenne, de már rájött hogy nem - még mindig nem hiányzik Zoé?
- Nem - hazudik. Ez egy olyan kérdés, amihez válaszolnia se kellett volna. Elég rá nézni.
- És ha azt mondanám hogy még van esély arra, hogy ne legyél ilyen rettenetes állapotba?
- Én nem ... - kezdené meg cáfolni, de be kell hogy vallja magának, hogy nincs rendben, ezért hallgat.
- Ma gyere háromra a városi parkba, vagy örökre elveszted - befejezem a mondatomat és már el megyek is onnan. Először nem érti hogy mit akarok megértetni vele, bezárja az ajtót, és eldönti magában hogy mit tegyen.

* Zoé *

Tíz perc múlva három óra, és itt ülök egy padon. Kicsit hamar jöttem, de nem bánom. Viszont fogalmam sincs, hogy L.Joe mit találhatott ki. Aggódnom kéne? Nem tudom. Azt mondta hogy bízzak benne. Hát bízok. De amíg nem lesz három óra, addig bedugom a fülesemet, és zenét hallgatok. Három szám után, meglátok egy közeledő alakot.  Messziről elég ismeretlennek tűnik, de azt letudom szűrni hogy ő nem L.Joe. Ennek a srácnak barna haja van.  Olyan mint..., mint ami Setonak van. Meg áll a lélegzetem. Ez komolyan Ő? L.Joe mit mondott neki, amivel sikerült rávennie arra hogy eljöjjön? És mit kéne neki mondanom, vagy megvárjam amíg ő mond valamit? Felállok, kiszedem a fülest a fülemből, kikapcsolom a zenét és elteszem a táskámba őket. És várok. Minél közelebb van, annál tisztábban kiveszem az arcáról a hangulatát. Mikor csak pár méterre van tőlem, én is elindulok. Pár lépésnyi távolságra megállok. Arcát fürkészem. Nagyon meggyötört arca van. A szemei alatt nagyon karikák éktelenkednek. Látszik hogy napok óta nem aludt. Látok rajta valami alapozó féleséget, megpróbálta eltüntetni az arcáról, az alvás és egyéb dolgok hiányának nyomait. De még így is tisztán látni. Még sose láttam ilyennek. Akit megismertem, az a srác aki állandóan mosolygott, életvidám volt, most épp ellenkezőleg. Meggyötört és mintha legalább 20 évet öregedett volna. Teljesen kifordult magából. Nem mond semmit, végig mér, hogy én változtam -e valamit. Aztán minden gondolkodás nélkül megölelem. Megdöbben. De viszonozza. Hiányoztam neki. Az illata, az érintése, a jelenléte, eszméletlenül hiányzott. El sem tudom mennyire jó végre átölelni. Tudni, hogy itt van.
- Nagyon hiányoztál - suttogja a fülembe.
- Te is nekem - és majdnem kigördülnek a könnyeim. Olyan jó hallani a hangját.
- Nagyon sajnálom, nem tudom mi ütött belém. Nem annak kellett volna foglalkoztatnia hogy kinek mondtad el először. Csak annyira azt akartam hogy nekem mondj el mindent elsőnek - annyira jól esik ezeket a szavakat hallani tőle. Annyira boldoggá tesz.
- Akkor most már minden rendben lesz? - kérdezem azt, ami a legjobban nyomja a szívem.

- Remélem - valami kis mosolyt próbál az arcára erőltetni. Enged annyira a szorításából hogy egymás szemébe tudjunk nézni. A szeme még mindig olyan gyönyörű barna, mint volt. A meggyötörtség szikrája látszik rajta, ami el is tűnik egy hamar. Elmerültem a tekintetében. Arcunk között pár centi távolságvolt, de aztán ő megtörte és az ajkát az enyémre tapasztja. Olyan puha, és édes a csókja, mint legelőször. Nem tudom betelni a csókjával, ezért még jobban magamhoz húzom. Egyszerűen kívánom. A kezével arcom éleit simogatja. Össze kulcsolom  kezemet a nyaka mögött, és úgy érzem soha nem akarom elengedni. A könnyek kifutnak a szememből, ami Seto kezén landol.
- Ne sírj, most már minden rendben van - suttogja bele a számba. Aztán megint vissza tér a szám csókolgatásában, végül abbahagyja. Engedek a szorításból, és megint egymás szemébe nézünk.
- Szeretlek Zoé - mosolya elbűvöl, és meg lágyul a szívem, ezektől a szavaktól.
- Szeretlek Seto - mosolygok, és közben eltévedek a tekintetében.

28.

Az a nap amikor ChangJo megígérte hogy mindörökké mellettem lesz. Milyen szép nap volt. Bár akkor máshogy gondoltam. Főleg a vihar miatt. Olyan 8-9 éves lehettem. Ő meg olyan 10-11 éves. Amikor még apám élt. Mikor még minden rendben volt. A szép idők.

Kora reggel kellett felkelnünk hogy hamar odaérjünk. Anyáék este bepakoltak nekünk mindent, csak amivel és amiben aludtunk az maradt nálunk, azok közül amiket vinni akartunk. Én akkor mindig egy plüss cicával aludtam. Úgy hívtam hogy Kira. Mindig megvédett a rossz álmoktól, ezért őt semmi féleképp nem hagyhattam otthon. És nem is hagytam. Apa szerencsére utánam hozta reggel. Az autóba ChangJoval a hátsó ülésen megpróbáltunk vissza aludni, de nem igazán ment mert be kellett csatolnunk magunkat, és nem találtunk semmi kényelmes alvópózt. Ezért játszottunk. Barkóbát. Én ebbe a játékba mindig veszítettem, mert mindig ugyanarra gondoltam. Mindig szólt, hogy nem gondolhatok mindig ugyan arra  De mivel nem hallgattam rá ezért általánosan abból állt a játék hogy én kérdeztem tőle. Amikor nem találtam ki akkor mindig lebutázott és kinevetett. Nekem szokásom volt erre besértődni. Ő utána mondta, hogy ne sértődjek be, mert szebb vagyok ha mosolygok, és mindig elmosolyodtam. Anyáék meg mosolyogva néztek ránk. 

Körülbelül 4 órát kocsikáztunk. Leállt a kocsi, apáék segítettek kicsatolni az övet, mert akkor még az elég nehéz feladat volt még nekünk is. Aztán a lábam már szilárd talajon lépkedhetett, teljesen elzsibadt az úton. Pár lépésre a kocsitól állt egy aranyos kis kertes ház. A kerítése fehér volt. Maga a ház kívülről barack színnel és fehérrel volt lefestve. Emeletes volt. Egy garázs volt a ház mellett. A másik oldalon az  udvarba még két hinta is volt, plusz egy pad. Szép színes fű. Gyönyörű hely volt. Mintha itt semmi rossz nem történhetett volna. Olyan nyugodt volt minden.

Mind a ketten befutottunk a laskába és ámulva néztünk végig a laskáson. Belülről nagyobb mint kívülről. Be van rendezve a lakás. Szép rendezett fa bútorok, és az emeleten pedig két gyerek szoba. Egy az enyém volt, a másik pedig a bátyámé. Apa utánunk hozta a cuccunkat, és mondta hogy pakoljunk ki, aztán meg anya megcsinálta az ebédet. Mintha az lett volna a legfinomabb ebéd amit életemben ettem. Nem tudom miért. Máskor is ettem már, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt senki sem tudja majd felülmúlni. És eddig nem is sikerült. De amiért ennyire ízlett ezért még kértem repetát. Anya ennek nagyon megörült. ChangJo is, viszont valami nem hagyta nyugodni, ezért apa rá is kérdezett.

- Mi a baj fiam? Nem ízlik az ebéd? 

- De. Csak azon gondolkoztam hogy ... ide költözünk? - ekkor nekem is megállt a kanál a kezembe. Átfutott a fejemen az a gondolat hogyha tényleg oda költöztünk volna, akkor is minden olyan nyugodtnak tűnt volna? Ezt megcáfoltam volna pár héttel később.
- Ezen rágódtál eddig? - mosolyogtak össze a szülők. - Ezt egy nyaraló háznak terveztük, de sose tudtunk eddig kijönni. Most gondoltuk alkalmasnak az időt. De, nem. Nem fogunk ide költözni - válaszolt elég tartalmasan apa.
- Egyetek, van még bőven - folytatta anya. Több se kellett visszatértem a tányérom tartalmára amit hamar be is pucoltam. De ChangJot valami nem hagyta nyugodni. Nem tudtam hogy mi és miért. Ráhagytam. "Ha akarja elmondja" - gondoltam. Az ebéd után felszaladtam a szobába játszani. Mikor azt játszottam hogy énekelve körbeugráltam a szobát, és közbe azt hittem hogy világhírű énekes vagyok, benyitottak. Csak mosolyogva állt az ajtóba és nem szólt, egészen addig amíg észre nem vettem. Fogalmam sem volt arról hogy mióta állhatott ott. De mikor befejeztem bejött és mellém állt. Először furcsán néztem rá, mert semmit nem mondott, és csak úgy nem szokott bejönni. Szóval rá kérdeztem.
- Hát te?
- Nincs kedved labdázni? A szobámban eléggé unatkozok - vallotta be. Bólintottam egyet, mert rég labdáztunk együtt.
Kirohantunk az udvarra, valahonnan előszedett egy labdát. Szerintem magával hozott egyet, mert otthon volt vagy öt labdája. Oda rúgta nekem de én nem tudtam vissza rúgni, hanem elgurult mellettem, de nem adtam fel. Utána futottam, kézbe vissza hoztam és vissza rúgtam neki. Ő elkapta. Aztán még ezt játszottuk egy ideig, hamar belejöttem. ChangJo megpróbált megtanítani rendesen passzolni, de nem tudtam megcsinálni, és rá kezdett az eső is. Anyuék szóltak hogy gyorsan fussunk be. Több se kellett, beszaladtunk, és mivel nem esett olyan durván ezért nem is áztunk meg, csak kicsit lettünk vizesek.
A szobámba átöltöztem és felvettem a pizsamámat. Elkezdtem Kirával játszani, de meguntam. Így átfutottam a bátyámhoz aki éppen rajzolt. Mosolyogva oda ugráltam mellé. De mikor odaléptem hozzá, láttam hogy nem is rajzolt, hanem írt. Méghozzá egy dalszöveget. Először nagyokat néztem. Dalszöveget? Azonnal el akartam olvasni, és addig ugráltam ott amíg oda nem adta. Hamar nyertem, amint megkaptam a papírt egyből a lapra ragadt a tekintetem, és a következő sorok ragadtak meg bennem:

"Azért tapsolok, mert beléd szerettem
Úgy nevetek és tapsolok, mint egy bolond
Mert szerettelek, és mindenem oda adtam
Ma is, tapsolni fogok ha boldog leszek

Ha így megy tovább, megint sokáig fogok sírni
Úgy állok itt, mintha elvesztettem volna valamit
Ahogy egy gondolatom támad, egy gondolatom rólad
Hirtelen izgatottan nevetek és tapsolok újra
Clap man Mad man
Vissza fogsz térni hozzám oh~"

Komolyan először nem hittem el hogy ő írta ezt az egészet. Annyira megtetszett a dalszöveg, eszméletlen hogy ennyi idősen egy ilyet írni. Letettem ChangJo elé a papírt, és véleményt kérő tekintettel nézett rám. Fogalmam sem volt arról hogy mit kéne mondanom, nagyon megtetszett. Egy levegőre sikerült vagy hat soros véleményt alkotnom. Ő mosolyogva nézett, és megköszönte.
- Csak nem szerelmes vagy? - mosolyogva megbököm.
- De - pirul el.

- Kibe? Ismerem? - bombáztam meg egyből kérdésekkel.
- Még én sem ismerem - mondta nevetve. Én csak értetlen fejjel néztem rá. Nem ismeri? Akkor .... Mi van?!?!?!?! - Amúgy miért jöttél? - fordult felém most már teljesen.
- Unatkozok - szomorodtam el, és még az eső sem állt el, szóval nem küldhetett ki.
- Akarsz játszani? - kérdezte nevetve.
- Bújócskázzunk! - mondta nagy mosollyal az arcán. Több se kellett, felpattant és mondta hogy ő számol én meg bújjak el. Ezt is tettem. Elbújtam az egyik szekrény mögé, amíg ő elszámolt 20-ig.
Egész addig bújócskáztunk, ameddig anyáék nem szóltak hogy vacsora, után mosdás és elmentünk aludni. Még mielőtt lefeküdtünk volna, már az előtt elállt az eső, szóval apa mondta hogy holnap elmegyünk sétálni egyet a közeli erdőbe.
Reggel nyolc óra körül keltünk. Egyből berohantam ChangJo szobájába, és ráugrottam, és felkeltettem. Először még vissza aludt volna, de nem engedtem, és szóltam hogy keltsük fel anyuékat, amiben részt is vett. Csendesen belopóztunk, felmásztunk az ágyra, ChangJo elszámolt háromig, és mind a ketten nagyokat elkezdtünk ugrálni. Apa kelt fel hamarabb, az első pillantásából csak annyit tudtam levenni hogy : "Már megint ezek a bolondok". De aztán nevetve megfogta a bátyámat, és birkózni kezdett vele, de úgy hogy egyben maradjon. Anya arra a látványra kelt fel hogy a fiúk birkóztak, én meg nevetve ugráltam az ágyon. Ő rám támadt és elkezdett csiklandozni, én csak sikítozni tudtam. Hát jó reggelt nektek is.
Az erdőbe reggel után indultunk, szerencsénkre ránk nem bíztak táskát így felváltva hol én, hol pedig ChangJo ment elől, de annyira hogy még lássanak, nem akartunk pont itt eltévedni. Az erdőben láttunk mókusokat, őzikéket, és még pár kis állatot.
Így telt el még pár nap. Az idő végig napos, és meleg volt. Sokat játszottam ChangJoval, és meg tudtam hogy miért írta azt a dalszöveget. Mert szár akar lenni, mint ahogy én körül ugráltam aznap a szobámat. Csak ő több száz ember előtt, dalszövegeket énekelni, és még egyebeket.
Az utolsó éjszaka viszont lefekvés után rákezdett az eső, egy- másfél órára rá, nagy vihar lett. Dörgés, villám csapás. Nem tudtam aludni. Abba a nagy szobába, nagyon sötét van, csak a villámcsapás fénye szűrődött be az ablakon. Nagyon féltem. Nem tudtam aludni se. Ezért kimásztam az ágyamból, és beosontam a bátyám szobájába.
- ChangJo, te már alszol? - kérdeztem suttogva, miközben felmásztam az ágyára, mellé.
- Te se tudsz aludni? - kérdez vissza. Én csak ráztam a fejem, ő felült és szét nyitotta a két kezét hogy bújjak mellé. Nem ellenkeztem, egyből hozzá bújtam, és már nyugtatóbb volt. Lefeküdtünk és becsapott egy villám a ház mellé. Nagyon meg ijedtem. Ő szorosabban megölelt hogy nyugodjak meg. Sikerült is.
- ChangJo...
- Igen?
- Ugye, megvédsz engem?
- Mindörökké.
- Meg ígéred?
- Meg. Örökké melletted leszek. Ezt is megígérem neked - és megnyugodtam. Hogy az ő karjai közt biztonságba lehetek.

27.

- Nagyon rossz lett? - kérdezi YoungJae a hajára mutogatva, mert már nem szép szőke, hanem sötét barna hajszínnel vigyorog rám. Nagyon jól áll neki, főleg hogy szerintem még nyírtak is belőle.
- Nem, dehogy. Eszméletlen - mosolygok és megölelem és viszonozza.
- Akkor jó, és hoztam chipset - el engedem és megrázza az orrom előtt a 2 chipset. Örülök hogy nem felejtette el. Leülünk a kanapéra benyomom a TV-t és megint elkezdünk sorozatokat nézni. Közbe meg minden féléről beszélgetünk. Megkérdezi, hogy vagyok. Egyre jobban végül is. Érzem hogy hízok. Végül az is szóba kerül hogy miért nem szólt a haja miatt. Rávágja hogy meglepetést akart, hát sikerült.
- De hogy hogy rávetted magad erre? - célzok az új hajára.
- Valami újat kiakartam próbálni. Már kicsit untem szöszinek lenni - mondja mosolyogva.
- Most már majd ChangJo se hív majd szöszinek.
- Tényleg, ő hol van?
- Próbálnia kell a többiekkel. Szóval reggel megy, este jön.
- Addig meg egyedül leszel?
- Hát ha te elmész akkor igen.
- Akkor maradok - jelenti ki és eltesznyül, és a fel testével engem is elfed. Mintha kinyomná belőlem a szuszt is. De mind a ketten csak felnevetünk, majd szólok neki hogy kaparja le magát rólam mert nem kapok levegőt. Úgy érzem amióta Seto nincs mellettem, YoungJae állandóan támogat. Egyre jobban vagyok, és nem hagyja hogy vissza essek. Ő a legjobb barátom. Örülök hogy mellettem van.
Másnap elmegyek az gyors kajáldába ahol dolgozok. A főnököm ne örül hogy eddig lábadoztam, de legalább megint dolgozhatok. YoungJae-t viszont alaposan leszidják. Aztán szólok hogy miattam történt. A főnök elég szúrós szemmel méreget minket, végül csak elzavar dolgozni egy " még egyszer ilyen elő ne forduljon, vagy ki lesztek rúgva" mondattal.
Egésznap forgalom van. Alig lehet pár perces szünetünk. A napot eredményesen zárjuk le. Elköszönök YoungJae-től az épület előtt és haza szaladok. Hamarabb haza érek mint ChangJo ezért egy vacsorát akarok össze dobni, de mikor megérkezik valahogy kicsit többen leszünk. Még magával hozta L.Joet és Nielt.  Rákérdezve csak azt válaszolja hogy ma este lazítanak egyet mert nem sokára megint lesz egy koncertjük.  Jupi. A jó oldala az, hogy rendeltek kaját, így nem kell szenvednem a többivel. A fiúk kérdezgetik hogy jobban vagyok-e már, én meg csak bólogatok. De ők is alaposan végigmérnek, nekik se tetszik az hogy ennyit fogytam. De már vissza szedtem valamennyit szóval sok szavuk nem lehet. Aztán elmesélik hogy kaptak pár rajongói levelet, sőt, a közösségi oldalakon is sokan kíváncsiak még rám. Sokan szeretnék ha még több fellépésen is ott lehetnék. Először a fülemnek se hiszek, hogy azt akarják hogy én ott legyek. Az első is elég vészes volt, lehet hogy a többit már nem bírnám. Még mesélnek pár dologról, megnevettetnek. Nagyon vidám egy társaság azt is meg kell hagyni. Végül kopognak, az ajtóhoz lépek, ChangJoék biztosra mondják hogy a többiek azok. Csak hogy nem. A már nem szöszi barátom az. Először nem értem hogy miért jött át. Elmondja hogy beszélt a bátyámmal és ő hívta át. Ledöbbennek. ChangJo YoungJaet? Át hívta? Mikor lettek ilyen jóba? De azért annak örülök hogy itt van. Bevezetem a fiúkhoz, és kicsit meglepődnek hogy már nem szöszi. Mivel eddig a bátyám szöszinek hívta most elkezd valami mást kitalálni, mert a barnára nem illik a szöszi. De nem járnak sikerrel, szóval mostantól a nevén kell hívniuk YoungJaet. Hamar feloldódik és beilleszkedik a srácok közé, könnyen elidétlenkedik az időt. Ennek örülök, hogy jól kijönnek. Néhány poénnál engem is bevonnak de úgy sokat nem szólalok meg. Oda megyek a pulthoz és keverek magamnak egy forró csokit. Kavargatom, kavargatom és belemerülök. Bambulásomból L.Joe kelt fel, észre se vettem hogy odajött. Ő szomorúan néz rám. Gondolom azt hiszi hogy rossz kedvem van még mindig. Szóval mielőtt megint elkezdene nekem sajnálkozni elmondom hogy nincs semmibajom és megkínálom forró csokival amit elfogad. Összedobom neki, és ameddig elkészítem neki addig meg issza az enyémet.
- Ez az enyém vooooooolt! - mondom neki kényesen.
- Finom volt - nevet.
- De ez nem ér - biggyeztem le a számat.
- Az is az enyém? - célozz a kezembe lévő bögrére amibe finom forró csoki van. Gyerekesen válaszolok rá és eldugom a hátam mögé.  - "Ez az enyém" - jelzem. Ő csak tovább nevet rajtam, mintha egy 10 éves kislánnyal harcolna a forró csokiért.  Bejön a pult mögé hogy elvegye tőlem, beakar nyúlni a hátam mögé de nem engedem, megpróbálom gyorsan meg inni de a csoki kiloccsan a bögréből egyenesen L.Joe pólójára. A kezemet a szám elé kapom. Ő először arra panaszkodik hogy forró. Hát ... hoppá. Bocsánatot kérek és gyorsan megfogom a vizes rongyot, és megpróbálom kiszedni a pólójából, bár kisebb nagyon sikerrel benne marad, de nem nagy folt. A rongyot vissza dobom a mosogatóba ő pedig " ezt még visszakapod" tekintettel néz rám. Én meg vissza süllyedek megint 10 éves szintre és mondom hogy nem tudtam meginni a forró csokimat. Végül minden gúny nélkül megölel. Az illata olyan kellemes. Az érintése olyan gyengéd. Mintha egy puha takarót ölelgetnék, amit ha tehetném soha nem engednék el. YoungJae kijön a konyhába, és látja hogy L.Joe milyen hosszan megölel. Mosolyog egyet és vissza megy a fiúkhoz. Én meg lassan kibújok a srác szorításából.
- Adhatok egy puszit? - kérdezi meg, és belenézek a szemébe, ami úgy csillog mintha egy csillag bújt volna meg benne.
- Ühüm - egyezek bele. És több se kell az arcomra nyom egy puszit. A puha ajkai csiklandozzák az arcomat. Mikor megint a szemébe nézek, szólok neki hogy menjünk vissza a többiekhez.
Niel kérdezi hogy mi történt a pólójával. L.Joe csak annyit mond hogy forró csokit akart inni. A fiúk elnevetik magukat, és én is. L.Joe arcán meg egy nagy mosoly terül el.
Később a Ricky, Chunji és C.A.P is befut. Meg vacsorázunk és a fiúk még pezsgőt is bontanak. Elég későn de haza mennek, hajnalba meg én is álomba merülök. Álmomból felkelek mert egy nagy dörgés hallatszik. Minden álmosságot kiver a szememből. Szóval kisétálok a konyhába és látom hogy ChangJo se tud viharba aludni ezért a pultnál ül. Csinálok magamnak egy forró csokit és leülök mellé. Pár percig néma csend van, végül megtöri a csendet.
- Emlékszek mikor kicsik voltunk és anyáék elvittek minket arra a helyre ősszel? - mosolyog rám.
- Ahol az ígéreted tetted? - kortyolok bele a csokimba, ő meg csak bólint egyet.
- És ott is ilyen vacak idő volt. Milyen kicsik voltunk ...

26.

Egy hete ki sem mozdulok a szobámból. Állandóan a repülőn történt beszélgetés kattog a fejembe, nagy részt aludni se tudok, és enni se sokat eszek, érzem hogy fogytam. Pár helyen már a csontom is látszik. ChangJo és YoungJae nagyon aggódik, de nem tehetnek nagyon sokat. Próbáltak pár falatot lenyomni a torkomon de nem igazán sikerült, valamennyit azért ettem de nagy jelentősége nem volt.

Nem tudom mit kéne tennem. Nem megyek utána, amilyen bunkó volt már elegem is lett belőle. Hogy mondhatta azokat? Miért nézett ki belőlem ilyeneket, mikor ő tudta majdnem a legjobban hogy én nem csinálnék ilyet. Csalódtunk egymásba. A mai napig nehéz meg értenem azokat amiket Seto mondott, neki tényleg ilyen dolgok a fontosak? Vagy nem tudom, annyira idegesít hogy rá se tudok jönni, de valahogy már nem is érdekel. Inkább elmegyek lefürödni. 

A fürdés után egy puha köntösbe bele borulok az ágyamba. Nem túl hosszú ez a köntös így a pipaszár vékony lábaim kilógnak alóla. Ha összeér a két térdem mintha csak a csontok koccanását lehetne hallani, siralmas a kinézetem. A nagy gondolataimat egy kopogás zavarja meg. Gondolom ChangJo vagy YoungJae szóval csak szólok hogy jöjjön be, váratlanul ér mert egyikük sem jön be. Hanem L.Joe. Végig méri a testemet, látja a lábaimat, szerintem el is szörnyed a látványtól. Lehet benne is van valami bűntudat, de én nem okolom, végül is Seto nem a csók miatt akadt ki ahogy észrevettem még akkor. De L.Joera csodálkozó tekintettel nézek, mit keres itt? Mit akar?

- Zoé én ... - kezdi elég nyomasztó hangon - nagyon sajnálom azt, ami történt, az egész az én hibám. Ha nem vagyok olyan barom akkor még mindig vele lehetnél. 

- Nem is igazán a te hibád - a tekintetemet belesüllyesztem a párnába - csak ha legközelebb ilyen ötleted támad akkor inkább szólj előtte.

- Megígérem - bejön hozzám, leül az ágyam szélére, fel ülök hogy majdnem egy magasságba kerüljünk. Vesz egy nagy levegőt és felém fordul. - Mennyire hiányzik? 

- Nem tudom. Lehet vissza se kapom. Fogalmam sincs mit gondoljak azok után amiket mondott. Hogy mondhatta azt hogy én mindent megterveztem? Most komolyan. Kiborít ez a srác, nem tudok rajta eligazodni.

- Akkor beszéld meg vele - vágja rá gondolkodás nélkül. Jó ötlet lenne, de mivel a repülőn sem sikerült ez a terv, kétlem hogy ha elmennék hozzá sikerülne.
- Hogyne, a repülőm nem is ezt próbáltam - mondom elég nagy szarkazmussal. Ő csak nevet egyet. De nem értem hogy mi a vicces ezen, vagy nem értette a szarkazmust?!
- Inkább egyél rendszeresebben, úgy zörögsz mint egy csontváz - átölel, feláll és kisétál. Nem értem a beszélgetés lényegét. A bocsánat kérést még értem, de a másik felét már kevésbé. De nem foglalkozok vele nagyon, inkább kimegyek az előszobába és leülök TV-t nézni. Később csatlakozik hozzám YoungJae, egy komédiás sorozaton elnevetgélünk. Közbe eszünk valamilyen chipset, ami nagyon megízlik ezért szegény srác elől majdnem meg eszem az összeset. De nem zavarja, lehet örült is neki hogy végre eszek is valamit.

Fél óra múlva vége a sorozatnak, és a chipsnek is. Kár hogy elfogyott, tényleg finom volt. YoungJae nevetve néz rám mikor a chips elfogyását bánom. Mondja hogy majd hoz holnap ha jön. ChangJo pedig most ért haza, és már löki is ki a szöszi srácot az ajtón. Akármilyen jó barátom is, fiú, ezért ChangJo nem tűri meg. Akár bírja-e vagy sem. De örül hogy amíg ő nem tud itthon lenni addig van valaki mellettem.


* L. Joe*

Be kanyarodok a következő ház mellett, és megérkezek. Egy hatalmas ház elé. Bekopog, hamar ajtót nyitnak, méghozzá a szépfiú egyenesen.
- Te meg mit akarsz? - tipikus "kemény fiú vagyok" szöveg.
- Azt hogy bocsáss meg Zoénak - mondom ki minden mellé beszélés nélkül.
- Ember, örülj hogy most már a tiéd lehet - csapná rám az ajtót de nem engedem ezért az ajtó elé teszem a cipőmet. - Húzz már innen - néz rám elég lesajnáló tekintettel.
- Nézd, én csak a haverja vagyok, az a csók is teljesen véletlen volt nem gondolkoztam. Nem ő tehet a dologról, hanem én. Ha látnád milyen állapotban van amióta összevesztetek. Kérlek, ha nem az én kedvemért, akkor azért mert szereted.
- Szerettem - mondja hangosabban. De gyerekes.
- Miért nem adsz neki még egy esélyt? - nem értem, bocsánatot kért, sőt, még én is. Erre? Még a kis ujját se képes mozdítani.
- Miért kéne?
- Te komolyan csak így eltudod felejteni? Nem hiányzik? Hallani a hangját, érezni az illatát, vagy a többi? A csókja, az ölelése. Nem az ő hibája, de őt hibáztatod. Az én hibám volt, ne őt okold.
- Ugyanúgy benne volt, mint te - és becsapja az ajtót. Nem tudtam vele megbeszélni az egészet. Zoé meg még mindig nincs normális állapotban, és lehet hogy csak romlani fog, miattam. Nem tudom mit kéne tennem. Ezért úgy döntök hogy békén hagyom, ha ilyen egy gyökér hogy én kértem bocsánatot, felvállaltam magam mindent, ami szinte el is van várva, ő még Zoét hibáztatja, mind a ketten bocsánatot kértük, de túl nagy az egója. És még azt hittem a sztárságtól lehet elszállni.

*Zoé*

ChangJo neki áll elkészíteni a vacsoránkat, ami nem igazán jön össze neki ezért gyrost rendel. Nincs ellenemre mert elég rég ettem, és eléggé megkívántam. Fél - háromnegyedóra múlva meg is jön. Még meleg ezért hamar neki esünk. Pár perc alatt bepusztítjuk. De rég ettem ilyen finomat. ChangJo pedig csak elismerően bólogat, gondolom hogy végre sikerült rávennie arra hogy egyek. Végül meglátok az arcán egy " basszus, majdnem elfelejtettem" pillantást, és bele is kezd.
- Jut eszembe - hatásszünet - holnaptól megint próbákra kell járnom. Szóval elég későn fogok haza jönni.
- Akkor addig YoungJaevel leszek.
- Miért egyedül félsz?
- Nem. De gondolom te se örülnél neki hogy ha állandóan egyedül lennék - nézzek rá, és utalok arra hogy bezárkózhatok és ki se mozdulnék a lakásból. Úgy látom vette a célzást, így bele egyezik abba hogy amíg ő nincs itthon a "szöszi" barátom itt legyen, bár elég nagyokat sóhajtozik. De úgyis hamar beletörődik.
Reggel a kanapén feküdve kelek fel, ChangJo már elment. Az óra delet mutat, így felpattanok és elindulok a fürdő felé. Hideg vízzel meg mosom az arcom és megfésülködök. Átmegyek a konyhába szétnézni, a kukába meglátom a chips-es zacskót és most eléggé meg is kívántam. De nincs több itthon ezért meg kell vele várnom YoungJae-t mert ő elvileg hoz. Remélem nem felejti el. Viszont ebédelnem kéne. De fogalmam sincs mit, kinyitom a hűtőt és találok egy kis gyümölcs levest. Az egyik kedvencem, mivel hidegen még jobb ezért ki veszem, a fiókból pedig egy kanalat. Letelepszek a kanapéra, bekapcsolom a tévét és elkezdem lassan enni. Hamar megeszem, és úgy érzem tele is vagyok. Elindulok a konyha felé azzal a szándékkal hogy elmosogatok, de közbe kopognak, szóval az edény a pulton végzi, én meg ajtót nyitok. Először nem hiszek a szememnek. Nagyon meglepődök. Amikor azt hiszem hogy csak képzelődök, akkor rám mosolyog.

25.

Seto állandóan kérdezgeti hogy reggel mi bajom volt. Nem tudja össze rakni, kérdezi hogy ő hibázott-e valamibe, vagy hogy nem velem aludt. Valamiért nem tudtam volna a közelében aludni se ha az én szobámba akart volna éjszakázni, meg ChangJo nagy eséllyel ki rángatta volna onnan, de nagy levegőt veszek és belekezdek. Mikor rendesen felé fordulok, egy aranyos mosolyt látok az arcán, aztán észre veszi hogy komoly a dolog ezért leveszi a mosolyát.

- Tegnap meg tudtam hogy L.Joe érez irántam valamit, és vacsora után meg akartam vele ezt beszélni, de nem úgy sült el ahogy terveztem - hatás szünet, miközben mesélek képtelen vagyok a szemébe nézni, ezért a pólóját nézem - hanem, meg csókolt. Ezért sírtam át majdnem az éjszakát, és nem mentem reggelizni, ezért vert be neki egyet ChangJo - hadarom le az utolsó felét. Befejeztem, félőn a szemébe nézek, fel se fogta hogy igazából mit mondtam. Meg se tud szólalni. De sejtem milyen véleményei cikázhatnak rólam a fejébe.

- Pedig azt hittem hogy benned bízhatok - mondja ki több perces néma csend után, a szemembe néz majd előre fordul, a fejére teszi a fejhallgatót, elindítja a zenét, és minden megszűnik körülötte. Próbálok beszélni hozzá, meg szólítom, de semmi. Mintha nem is léteznék. Pedig nem tudtam mit tenni az ellen hogy L.Joe megcsókoljon, én nem akartam, ezt ő is tudhatja jól. Meg mivel említettem neki hogy betegre sírtam magam, szerinte nem bántam meg? Minden arra követ hogy megbántam, és így bele gondolva, egy csók. Egy csók, ami nagyon megbántam. Tudom hogy nem kellett volna, sőt, nem is lett volna szabad, de nem én akartam, védekezni nem tudtam. Ezeket megpróbálom még elmondani neki, de a zene túlságosan elnyomja a hangom és még figyelni se képes rám. Nem tudom mit csináljak, mindent megpróbáltam, csak még egyet nem. Levenni a fejéről a fülest, vajon mit mondana ha megcsinálnám? Mindjárt kiderül - gondolom. Lassan nyúlok a füles felé, de elkapja a csuklómat, ijedtembe még meg is ugrok egy kicsit. - Az összes szavadat hallottam - közli velem elég hidegen - Ha legjobban nem az fáj hogy egy másik srácot csókoltál meg, akkor az hogy nem nekem mondtad el elsőként, nem hozzám jöttél segítségért. Nem tudom hogy ha hozzám jössz oda akkor mit mondok, de fontos lett volna hogy velem beszéld meg, és ne tesód verjen be annak a srácnak miközben az én barátnőm voltál - Hogy mii?!?!?! Voltam?  Kérlek mondd hogy rosszul hallottam...

- Voltam? - nézek rá még mindig elképedve, de igaza van, neki kellett volna először elmondanom, de velem még ilyen nem történt, fogalmam sem volt arról hogy mit kéne tennem.

- Igen - bólint úgy mintha ez természetes lenne. - És ha nem bánod most már tényleg szeretnék zenét hallgatni - előveszi a zsebéből a telefonját és benyomja a zenéjét. Én meg megdermedten, némán ülök a helyemen. Fogalmam sincs mit gondoljak. Neki kellett volna először elmondanom? Először arra törekedtem hogy ne bőgjem magam betegre. ChangJo pedig bejött meg vigasztalni, most tényleg nem értem. Teljesen rosszul vagyok, mert féltem hogy mit fog mondani a csókra, erre azért haragszik mert nem neki mondtam el először?? Most tényleg? És mi van a csókkal? Ezt el kell mondani, nem rázhat le egy "most zenét szeretnék hallgatni" szöveggel. Ezért megint megpróbálom levenni a fejéről a fülest, sikerül, egyből felém kapja a fejét. - Mit akarsz? - egyre bunkóban válaszol.
- Én ezt nem értem ... Nem az bánt hogy mást csókoltam meg, hanem az hogy nem neked mondtam el elsőnek?
- Részben. A másikban a csók. Átutazok érted több millió kiló métert hogy lássalak, pedig nagy valószínűséggel gondoltam úgy az álomra hogy nem is valós, de az volt. Aztán Niel nem engedett be mikor legelőször megtaláltalak, hanem ki kellett várnom a koncertig az időt. Mikor mondta hogy nélkülem is boldog vagy, azt hittem véget ér a világom, de most már tudom hogy nem, csak túl sokat hittem benned. Biztos nem ez volt az első csók köztetek - mikor az utolsó szava is eljut az eszemig felkapom a vizet. Hogy én meg L.Joe? Meg mikor volt itt? Felhívni nem bírt volna?
- Mikor jöttél el? Niel nem engedett be? Még is miért ne engedett volna be?
- Honnan tudjam, azt mondta hogy boldogabb vagy nélkülem.
- És én meg L.Joe? Ennyire azért bízhatnál bennem.
- Most is mi lett a vége? - már a szemembe se néz, csak le és fel görget a telefonja lejátszási listáján.
- Én nem így akartam - már majdnem ordibálok - csak meg akartam vele beszélni az egészet. És azért nem hozzád rohantam mert először azzal próbálkoztam hogy letudjak állni a sírással, ChangJo jött be este a szobámba, velem aludt el, mert ha nem jött volna be - itt már halkabbra veszem a hangerőt - egy szikrát se aludtam volna, velem töltötte az éjszakát hogy meg nyugodjak, pedig teljesen ki volt merülve a koncert miatt, többet izgult mint én, csak ő el is tudta rejteni ezeket. Egészen reggelig nem tudtam mit csinálni ezekkel, YoungJae adott egy kevés önbizalmat hogy kitudja menni a szobából, és hogy ezeket elmondjam neked. Mert egy kapcsolat alapja az őszinteség. Több milliószor átfogalmaztam magamban azt hogy kéne elmondanom neked azokat amik történtek. Nagyon féltem, mert nem akartalak elveszíteni, de megérdemled hogy tudd az igazságod.
- Nem így akartad, de ez lett belőle. De ha hozzám jöttél volna akkor is én is megnyugtattalak volna, hisz melletted lettem volna. Ez volt a dolgom. Teljesen úgy érzem mintha nem is bíznál bennem, ehelyett most már én nem bízok benned. YoungJaenek is hamarabb elmondtad? Mekkora jó. Még meg tudta valaki nálam hamarabb?
- Komolyan nem hiszem el hogy ezen vagy felakadva hogy kinek mondtam el hamarabb. Ahelyett hogy azzal törődnél hogy mi is ebbe a lényeg.
- Akkor mondd el nekem hogy mi a lényeg - vágja rá közömbösen és a szemembe néz, végre nem csak azt a hülye telefonját bámulja.
- Azt hogy szeretlek te barom, és nem akarlak elveszíteni.
- Talán ha ezt mondod este akkor még elhiszem. De talán most már késő is.
- Miért van benned annyi egó? Hogy nem vagy képes ezért megbocsájtani, bezzeg a csókról egy szót se szólsz. - emelem fel megint a hangom, ő pedig csak úgy nyugodtan beszél hozzám. De nagyon felhúz.
- Ez nem az egómról szól. Nem tudok mit mondani a csókról, megtörtént, lehet nem akartad, lehet nem az volt az első, lehet hogy ezt az egészet betervezted, fogalmam sincs, kiszámíthatatlan vagy - nem hiszek a füleimnek. De elszakad a fonál, most már végképp kiakadok.
- Megterveztem? Szerinted megtervezem azt hogy, hogy csókoljon meg egy másik srác, hogy menjek át életem egyik legnehezebb éjszakáján. Hogy ezt mind megtervezzem? Ezt te sem gondoltad komolyan.
- Talán - feleli, semmit nem tudok kiolvasni belőle, és még én vagyok a kiszámíthatatlan? Még hogy megtervezzem? Most ezt tényleg komolyan gondolta? Ilyen hülyeségeket még én se mondok, minek tervezném meg azt hogy a bűntudatom majdnem felemésztet este. Most meg rengeteg támogatásra volt szükségem hogy össze szedjem a bátorságomat és elmondjam, erre nekem áll ezzel a hülye ötlettel hogy biztos meg terveztem, és megint a tekintete a telefonra igazolódik.
- Talán igaza volt Nielnek is! - ordítom, nem bírok magammal, miután ezeket mondta, nem tudom megállni, teljesen felkúrta az agyam. Hülye barom!
Egész úton egymáshoz sem szólunk, vissza rakta a fülest és én is felraktam a sajátomat, elegem lett belőle, azt hittem hogy könnyebben kijöhetünk, de őt az a hülye sorrend izgatja hogy kinek mondom el hamarabb. Persze ne is törődjünk azzal hogy milyen gyötrelmek kísértettek... Nem kell. A sorrend a fontos. Szarkazmus hiányoztál. 

24.

Olyan hajnali egy óra körül járhat. De nem tudok aludni, ezzel a tudattal... Miért én? Miért kellett be mennem? Hagytam volna rá az egészet. De ha nem mondanám el... olyan bűntudatom lenne ... de nem tudhatja meg. Máris úgy érzem hogy az egész kezd felemészteni. Valakinek el kell mondanom, de félek hogy mit mondana. Mit is lehetne erre mondani? Semmi jót. Annyira félek. Nem akarom elveszíteni Setot. Csak most kaptam vissza. Ha elveszítem... mintha többé életem se lenne. A következő pillanatba kinyitódik az ajtó. Sötét van ezért nem látom hogy ki jön be, de nem is nagyon érdekel, annyira letaglóz ez az egész hogy felőlem le is éghetne az épület. Aztán meghallom a hangját, és ahogy kétségbeesetten aggódik értem.

- Zoé mi történt? Miért sírsz? - nem tudok megszólalni se annyira bőgök. - Zoé kérlek, nyugodj meg. - próbál nyugtatni, és szorosan átölel és a mellkasához hajtom a fejem, pár perc múlva megnyugszok, és elmondom neki hogy mi történt bent. ChangJo rohadtul mérges lesz amint végig hallgatja az egészet. De amikor említem neki hogy fogalmam sincs hogy mondjam el Setonak, és újból elkezdek sírni, akkor ChangJo átölel és csak azt mondja hogy "Nyugodj meg, minden rendben lesz!" 

Reggel ChangJo ölében kelek fel, annyira örülök hogy este mellettem volt, és megnyugtatott. Ha nem jött volna át biztos nem aludtam volna egy szikrát sem. Hallom ahogy ChunJi,Ricky és Niel mint a kisgyerekek rohangálnak, és bekopognak mindenhova hogy reggeli. Nincs étvágyam, de felkeltem ChangJot ne hogy miattam maradjon le a reggeliről. Először nem akart magamra hagyni, de mondtam hogy addig összepakolgatok, meg még kicsit úgyis gondolkoznom kell a dolgokról, csak annyit kérek hogy ne mondjon el senkinek semmit. Így tett, lement megreggelizni a többiekhez. Viszont negyedórára és hallottam valami nagy zajt, ezért kinéztem a szobából, és a konyha felől jött, szóval lerohantam. Meglepődtem. Nem tudtam mit kéne tennem, mondanom, gondolnom. L.Joe a földön ül, ChangJo pedig előtte áll elég ideges tekintettel méregeti. L.Joe-nak fogalma sincs mi baja, ahogy a többieknek se, de a fiúk fogják hogy véletlenül se kapjon még egyet. Mindenki kérdezi hogy miért csinálja, ChangJo felnéz a lépcsőtetejére ahol én állok, aztán a többiek is.

- Zoé - rohan oda hozzám Seto. Át akar ölelni, de nem hagyom hanem vissza futok a szobába. Seto utánam jön, bekopog de nem szólalok meg. Ezért nem is jön be, vissza megy a konyhába. Megint elkap a sírógörcs, és nem tudom abba hagyni. YoungJae bekopog, nem szólok megint semmit, de ő bejön. Látja ahogy megint az ágyon heverve sírok. Egyből leül mellém átölel, és megpróbál megnyugtatni. Utána neki is elmondtam mint ezt.

- Ezért sírtál több órán keresztül is?

- Igen.

- Egy csók miatt nem dől össze az egész, ha elmondod Setonak megértene. Nem tudtál védekezni, te meg akartad vele ezt az egészet beszélni, nem a te hibád. Ne sírj ennyit.

- Nem tudom "csak egy csóknak nézni. Seto ide jött utánam több kiló métert, főleg hogy először csak úgy szó nélkül ott hagytam. Most meg ha megtudná. A szemembe se nézne, hanem ... elhagyna. Én meg nem akarom, szeretem őt. Úgy érzem ezek után még a szemébe se tudok tisztességesen belenézni. - YoungJae csak gyengén átölel, hogy megpróbáljak lenyugodni, majd segít pakolni. Hamar megvagyunk, YoungJae felkapja a bőröndöket, és elhagyja a szobát, félek utána menni. Lassan elindulok kifele, de amikor meglátom Setot hogy ki jön a szobából, becsapom az ajtót, neki dőlök és leülök a szőnyegre. Nem bírom. Nem tudok ilyen tudat mellet jó pofizni neki. "Csak egy csók". Lehetnek nem kéne rinyálnom ennyit egy csókon, mert "csak egy csók", de én nem ilyen vagyok. Nem szoktam hozzá ahhoz hogy mindenki csókolgat össze vissza. Én hűséges típusnak tartom magam, de amit tegnap L.Joe csinált... De el kell mondanom neki, nem szoronghatok egész nap azon, hogy mi lett volna ha. Ha elhagy... akkor ...megérdemlem. De egy kapcsolat alapja az őszinteség. Ezért felállok, megtörlöm az arcom, és kisétálok a szobából. Szinte az összes fiú az én szobám ajtaja előtt gyülekezett össze amíg én bent ültem. Ilyen lassú lennék gondolkozás módba? Keresem ChangJo arcát és rábólintok, remélem érti hogy mire gondolok. Seto édesen rám mosolyog hogy végre stabilabb érzelmekkel állok meg a lábamon, nem úgy mint reggel. Meg gondolom magam, nem itt mondom el, hanem a gépen. Ott nem tudja kikerülni a tekintetem, és a társaságomat. Mint akkor velem ChangJo, most én Setoval. Mindenkinek szólok hogy mehetünk is, csak elfelejtettem valamit, amit majdnem itt hagytam. A fiúk nagy része nyugodtan hagyja el az épületet. Ricky és ChunJi szó szerint a szállodától köszönnek el, mint a kisgyerekek.

Minél többet agyalok azon, hogy, hogy mondjam el ezt az egészet neki, annál többször kapok észhez hogy Seto mondd nekem valamit, vagy a többiek. De L.Joe rám se néz. Ne is nézzen. Lehet tegnap rontotta el az életemet!

A következő feleszmélésemnél már a repülőtér előtt vagyunk. Leadjuk a cuccainkat, de egyszer csak valaki meg fogja a csuklómat és hátra ránt. Fordulok egyet a saját tengelyem körül, és ránézek. L.Joe. Vajon még mit akar? De ChangJo amint észreveszi, azonnal odajön. Nem akar megint L.Joeval kettesben látni, sőt, a közelébe se akar tudni szerintem. Csak öt percet kér a srác. Semmi többet, ránézek a bátyámra, és szólok neki hogy menjen, mindjárt mi is megyünk utánuk. Szúrós szemmel néz vissza Byunghunra, majd a fiúk után megy. Hideg tekintettel nézem végig ahogy belekezd a mondókájába. 

 - Zoé, kérlek, ne haragudj rám. Én igazából nem ilyen vagyok, nem tudom miért tettem azt, amit. Nem kellett volna, nem akarom hogy tönkre menjen miattam a kapcsolatotok. Nem ezt érdemled meg. Tudom hogy most nagyon utálhatsz, de mindenképp bocsánatot akarok kérni, még akkor is ha nem fogsz megbocsájtani, mert legalább tudom hogy megpróbáltam. Valamivel esetleg kitudnám javítani a hibámat? Akármivel. Bármit megteszek azért hogy újra rám tudj mosolyogni. Hisz ha igazán szeretnélek akkor boldognak kéne lennem azért mert te is boldog vagy amellett a srác mellett. - fejezi be végül. Arra rájövök közbe hogy L.Joe nagyon jól bánik a szavakkal. De igaza van. Úgy döntök hogy megbocsájtok neki, azzal a feltétellel hogy nem lesz köztünk több csak barátság. Bele egyezik, és meghalljuk a hangos bemondót hogy mindjárt felszáll a gépünk, ezért futva de elérjük. Én helyet foglalok Seto mellett, közbe pedig rámosolygok ChangJora és YoungJae-re hogy minden rendben van. Vagyis eddig. Az L.Joe-s rész letudva. Most jön még csak a neheze. Félek. Talán már remegek is, de felszáll a gép, nincs megállás.

23.

Nem akarom elengedni, de muszáj, így engedek a szorításomon, ezért ő is.  A szeméről le sem tudnom venni tekintetem. Az egyik kezével gyengéden megsimítja arcomat és a számra néz. Célzás? Igen. Észrevettem? Igen. Én is akarom? Igen! Lassan közelít a szánk egymáshoz, végül ajkait az enyémre tapasztja. Csókja édes, magához húz, a mellkasunk összeér. A nyaka mögött összekulcsolom a két kezem, és magamhoz szorítom. Elviselhetetlenül hiányzott. Könnycseppek gördülnek le az arcomon, de csak mosolyogni tudok. Seto észreveszi és letörli őket, aranyosan rám mosolyog, a gyönyörű szemeit az enyémbe fúrja.
Halk lépteket hallunk, ezért oda kapjuk a fejünket. Pár másodperc múlva megjelenik ChangJo, L.Joe és YoungJae. Először nem értik hogy most mi történt. De aztán egy kis mosolyt fedezek fel ChangJo arcán. Szerintem látja hogy boldog vagyok. De valamiért L.Joe arcán csalódottságot látok. Sarkon fordul és elvágtat. Kétségbe esetten ChangJora pillatok, de nem tudja mi baja.
- Menj utána.
- De ... - hagyjam itt? Mikor hetek, sőt lehet hónapok óta Setoért sírtam.
- Megvárlak - mosolyog. Így nem tétováztam, L. Joe után futok. A szemem elől ugyan eltűnt de valamerre hallom még a lépteinek a visszhangját. Pár emelettel feljebb rohanok, egészen a tetőig. Kinyitom az ajtót ami oda vezet, és látom hogy L.Joe ott áll. A tető szélén és bámulja a várost.
- L. Joe - suttogom, oda sétálok mellé. Először nem néz rám. Miért nem néz a szemembe?
- Miért jöttél utánam? Ott van a barátod... - Ja hogy a BARÁTOM zavarja?!?!.
- Ezért nem nézel a szemembe? - hatás szünet - Én csak aggódtam miattad, olyan csalódott arccal hagytál ott minket hogy utánad kellett jönnöm.
- Senki nem kért meg rá - fordul meg és indulna el az ajtó felé, de megfogom a csuklóját.
- L. Joe... Nem értelek. Mondd el mi bánt.
- Minek? Most már úgyis felesleges lenne.
- Hogy érted hogy most már?
- Mindegy. Menj vissza, a barátod már úgyis vár - Elmegy. Magamra hagy, válaszolni sem tud normálisan. Miért nem mondja el? De nem rohanok utána, ha ilyen makacs ... De aztán pár perccel később minden világos. Azért vágott csalódott arcot, azét nem néz a szemembe mert L. Joe belém szeretett, és az hogy látott engem Setoval neki hatalmas csalódottság volt. Azért nem akarta elmondani, mert nem akar mindent össze kavarni. De én ezt nem akartam. Azt akarom hogy barátként szeressen, és semmi több. Basszus.
Mikor visszamegyek ChangJoék már mindenhol kerestek, meg nyugtatom őket hogy semmi gond nincs, viszont félre hívom YoungJae-t, hogy elmondjak neki mindent.
- Mondd el ChangJonak, ő majd beszél vele, vagy valami - tanácsolja.
- Mégis mit mondana neki? Kérlek, ne szeresd Zoét?
- Nem tudom, de tudnia kell, hisz végül is a húga vagy, L.Joe pedig a barátja.
- Még ne, először meg kell beszélnem ezt az egészet L.Joeval.
- Ha bármi van szólj - mosolyog rám, én köszönet kép megölelem, és visszamegyünk a többiekhez. ChunJi mondta hogy visszamegyünk a szállodába és holnap megyünk haza. Kevesebb mint 24 órám van hogy megbeszéljek mindent ByungHunnal. A szállodába lesz a legalkalmasabb. A mély gondolkozás menetemből az lök ki amikor meglátom hogy Niel és Seto nagyon szúrós szemmel méregetik egymást. Mi történt velük? Már megint mi van?
A szállodában mindenki a szobája felé veszi az irányt. Seto YoungJaeval kerül egy szobába mert ott van még egy ágy.
Vacsora után mondják Setoék hogy menjek át az ő szobájukba, de nemet válaszolok. Elég fáradt vagyok és kiakarom pihenni magam. Ők csak bólogatnak, Seto homlokon puszil és feltűznek a szobába. Én fel trappolok a lépcsőn, hirtelen ChangJo lép mellém, és kérdezni akar L.Joeról.
- Nem mondott neked semmit? Annyira furcsa egész nap. Főleg amióta ... meg látta veled ... - esik le neki is - Mondd azt hogy tévedek.
- Nem hiszem. Egész nap még a szemembe se nézet, sőt, még kerül is nagy ívbe. Beszélnem kell vele.
- Biztos?
- Nincs más választásom, ezt mindenképpen le kell tudnom vele.
- De ha még rosszabb kedve lesz, a te hibád lesz - mondja majd bemegy a szobájába. Ez nem ér. Mindig én?
Bekopogok L.Joehoz. Nem mond semmit, így benyitok.
- Bejöhetek? - Nem mondd semmi, ezért bejövök. Elterülve fekszik az ágyon, és csendben bámulja a plafont. Egy szót sem szól. Leülök az ágyra, így ő is felül, de nekem háttal van. Ezért gyorsan ki kell találnom hogy mit mondok, pár percig csendben ülünk majd megtöri a csendet.
- Mit akarsz? - kérdezi, kicsit sem kedvesen.
- Beszélgetni. Meg... kérdezni akarok valamit. - Csendben ül tovább. Szerintem azt várja hogy folytassam. - Te ... érzel valamit irántam? - erre már megfordul. Végre a szemembe néz. Amint meglátom a szomorú szempárát én se leszek jobb kedvű. Mintha egy világ dőlt volna össze benne. Percekig nem válaszol, csak néz. De aztán válaszol.
- Igen - mondja ki, és egy kicsit elmosolyodik, lehajtva a fejét.
- És ... mióta? - kérdezem meg félve. Felkapja a fejét, újra a szemembe fúrja a szempárjait és folytatja.

- Mikor ChangJo bemutatott, ott még csak nézegettelek, de aztán elkezdtünk beszélgetni, és amikor megláttam hogy táncolsz. Mintha elloptad volna a szívem és azzal táncoltál volna. Az nap este mikor felhoztalak a táncteremből, annyira belekapaszkodtál a pólómba, mintha sose akartál volna elengedni. Nem akartam beléd szeretni, mert ChangJo húga vagy, de nem bírtam neked ellenállni, egyszerűen, ha veled vagyok, úgy érzem nincs idő, se jelen, se jövő, csak az a pillanat. Egy igazi angyal vagy - teljesen elpirul, és akkora mosoly van a száján mint amilyet még nem láttam. Eszméletlenül édes. De szóhoz se jutok. Mit kéne mondanom, hogy jó akkor most felejts el? De nem szerethetem, nekem itt van Seto, vele kell lennem. De annyira fájna ezek után elmondanom L.Joenak az egészet. Ilyet még sose mondott nekem senki. Valamiért megint elindulnak a könnyeim. Miért? Miért én sírok? Most vallottak nekem olyan őszinte szerelmet amit lehet hogy az életbe sose fogok kapni, amit most el kell utasítanom. Talán ez fáj a legjobban, de nem magamat kéne sajnáltatnom. De nem tudom mit mondhatnék. Nem akarom hogy megromoljon a kapcsolatunk, de ott van nekem Seto, pár szobával arrébb, nem borulhatok L. Joe ölébe. Ekkora azt veszem észre hogy az arcunk közötti távolság egyre jobban szűkül. Nagyon méregeti a számat, próbálok tőle elhúzódni de magához húz. Egyre erősebben próbálom eltolni, de egyszerűen nem megy. El akarom fordítani a fejemet de már nincs idő, a szája olyan gyorsan megtalálja az enyémet hogy fel se tudom fogni hogy mi történik. Miután sikerrel végezte azt amit kitervelt, elenged, ennek eredménye képen egy hatalmas pofont adok az arcára és kirohanok. Befutok a szobámba, becsapom magam mögött az ajtót, és sírva borulok az ágyamra. Hogy engedhettem ezt meg? Miért nem tudtam eltolni magamtól? Miért tette ezt? Hisz látta hogy Setoval... Seto... én... én... megcsaltam őt... 

22.

Ő? Itt? Miért van itt? Hogy került ide? Honnan tudta? Amíg ezek a kérdések össze vissza rohangálnak a fejemben igyekszem a zenére koncentrálni. Nem szabad másra figyelnem! Csak táncolj!
Mire észbe kapok L.Joe befejezi a szövegét és ChunJi illetve C.A.P is elkezd a lány körül legyeskedni, de mind hiába. Főleg mikor C.A.P "megpróbálja" átkarolni de a lány leveszi magáról a kezét és tovább sétál. Elképzelem hogy a rajongók 99,9% azt mondja magában hogy ő hagyná hogy a fiúk itt ugráljanak körülötte. Szende álom. Aztán a zenében a szív verést hallani, ami egyre jobban felgyorsul, mintha a sajátomat hallanám, de rájövök hogy nem, és újból elkezdi Niel a refrént. A szám végénél L.Joe elmondja a pár soros végszavát, a pólója alól előhúzza a "To You" feliratos  nyakláncát (?) és vége a számnak. Nagy sikítás tör ki, a fiúk megköszönik az éjjenzést és az egyéb tetszés kifejező hangokat (?). Végül C.A.P feltesz nekik egy kérdést.

- Ugye még erre a számra emlékeztek? - és épp hogy kiejti az utolsó szót, elindul a Be ma girl szám. A lányok fejet vesztve sikoltoznak és tapsolnak.
C.A.P elkezdi a számot, a lányok is vele mondják a szöveget. Eszméletlen hogy mennyire tudják, én amennyit hallgattam a próbákon se tudom vele elmondani. De a zene folytatódik, L.Joe is beleénekel, majd Niel folytatja, ChangJo nem bír igazán magával ezért a táncközbe elordítja magát és tapsviharra buzdítja a közönséget. A legijesztőbb ebben hogy sikerül is, mint sok kis kutya akik úgy ugrálnak ahogy fütyülnek nekik. L.Joe egy puszit "dob" a lányoknak egyből sikoltozások jönnek válaszként, Niel egy lányra rámutat az meg szerintem egy helyben elájul. Félelmetes.
ChunJi folytatja a továbbéneklést és a lányok "elolvasztását". Végül rövidülnek a sorok és már hárman énekelnek egy szövegrészt és jön a szívecske mutogatás mire a lányok ismét sikítva vissza mutatják a szivet. Most jönnek előrébb a táncos lányok. Azaz én és a másik lány és még négy lány akiket nem láttam a próbákon biztos csak erre a számra hivatottak. A színpad elejére megyünk, végig táncolunk egy mozdulat sort és jönnek a fiúk. Itt el kell játszaniuk hogy a nagy játékok közepette észrevesznek minket és mi is őket. Nevetünk ők meg ránk kacsintanak. Nielt oda lökik hozzánk mi csak egymásra mosolygunk és a másik lánynak aki a próbákon volt velem, neki bemutatkozik. A fiúk kinevetik mert szerintük teljesen "elszúrta". Ezt az egészet C.A.P rapp része alapozza meg. Miután a lány is bemutatkozik a többi srác is nagyon vigyorog, aztán párban megyünk és egy mozdulat sort egy sráccal, aztán átforgás egy másikhoz. Nekem az első párom ChangJo utána pedig L.Joe. Mind a ketten próbálnak lenyugtatni hogy eddig minden jó, és csak így tovább. A refrént már egyedül táncoljuk, viszont a táncosok nem mennek vissza hátra hanem vegyesen a fiúkkal táncoljuk el. L.Joe megint bele kezd a rapp részbe így ennek alapjául alkotunk egy kört és váltva egy-egy személy a közepére bemegy, csinál valami látványos dolgot, kacsint a közönségnek, ők sikoltozva jutalmazzák a táncosokat. Végül a zene lehalkul és a dobhártya feszegető sikoly és tapsvihar sem marad el. Lehet a nézők jobban fel vannak tüzelve mint mi.
A fiúk megköszönik a tapsvihart és ChangJo most akar mindenki szeme látta előtt bejelenteni. Félek.
- Ha már itt járunk... - mondja L.Joe - ChangJo te hallottad a sikoltozást?
- Valami kis zajt hallottam - magyarázza. De miért feszegetik a nézőket? Én már így is a dobhártyámat sajnálom. Ők lehet hogy hozzá vannak szokva, de azért ez sok, nem?
- Igen? Akkor had halljunk egy nagy sikítást.... - és nem is kellett több, az épületben lévő összes lány torka szakadtából elkezd sikítani. Kész vége. A dobhártyám megsemmisült.
- Sokkal jobb. Talán a sok zenéléstől már megsüketültem azért nem hallottam - mondja nevetve ChangJo. - Jut eszembe, ugye a menedzserünk mondta nektek a különleges személyt aki ma velünk van itt nem? - A közönség egy hatalmas "Igen" szóval válaszol - Nos, csak annyit mondanék róla hogy nagyon félénk, heteken át izgult a ma estére, - és nem téved sokat -  ez az első fellépése, és segítenétek neki hogy egy kis önbizalmat kapjon? Mondjuk egy tapsözönnel? - És nem sajnálva a tenyerüket egyből csapkodni kezdték, és pár másodpercen belül olyan tapsok hallatszanak mintha valakit püfölnének. Ekkor előre sétálok ChangJo mellé és páran felsikítanak. Meghajlok és utána még többen, sőt, szinte több száz sikításnak is lehetne mondani. ChangJo a kezembe adja a mikrofonját.
- El se tudom mondani hogy ...  mennyire örülök annak hogy itt lehetek ... nagyon nagy élmény az hogy a színpadok állhatok mellettük. De tudom hogy a legfontosabb részt így is kifelejtette ... Azt hogy én a kishúga vagyok - erre többen nevetni kezdenek. - Az én nevem Zoé, ergo nem akarok egy kész beszédet elmondani ... csak annyit hogy élvezzétek tovább az előadást - erre a taps és sikítások özöne lep meg. Vissza adom a mikrofont és meg állok ChangJo és L.Joe mellett. Óvatosan rá pillantok Setora, le sem veszi rólam a szemét, de muszáj elkapnom a fejemet más irányba hogy tudjak figyelni.
- Pedig azt hittem mondtam hogy a húgom vagy - mondja meglepődve ChangJo, aztán elneveti magát. Páran felnevetnek és egy lány bekiabálja hogy "Szeretlek ChangJo". - Én is titeket - Erre is akkora sikításözön csap ki hogy zeng az épület.
- Vigyázzatok harap - mondja L.Joe nevetve, és átkarolja a vállam, mire a lányok váltakozó érzelmekkel felnevetnek, elsikítják magukat. ChangJo leveszi a vállamról L.Joe kezét.
- Téged is megharaplak ha nem szállsz le róla - mondja. L.Joe a két kezét feltartva azt jelezve hogy ő ártatlan. A többiek felnevetnek és elindul az I Wanna Love szám. Milyen ironikus. A lányok sikoltozva kezdenek. Hogy van még hangjuk?! A srácok mindegyike belemondja a mikrofonba hogy "Szeretlek". L.Joe utolsónak belemondja a nevemmel együtt, a zene elején ChangJo beleszól hogy "Kinyírlak". Erre legtöbben felnevetnek. Nekem meg fogalmam sincs mit reagáljak rá így csak felkészülök a tánchoz. Most L.Joe kezdi a dalt. " Szükségem van valakire, valakire, akit szerethetek." Szerintem ha ezt kijelentené lányok több millió jelentkeznének rá. De mire végig gondolom azt a millió sort Ricky kezdi az éneklést, mi táncosok pedig a lélegzet visszafolytja várjuk hogy mikor kezdjük. Már csak pár másodperc... "Csak hagyj magamra". Mintha hat ember alkotna egyet, lépéssel elkezdjük. Mivel maga a klipphez nem készült tánc ezért a fiúk csak lézengenek még mi kimerítjük magunkat a szám végére. Pár lépésnél ők is bekapcsolódnak de bőségesen kipihenik magukat a szám végére. Nem szólnak egy szót sem hanem egyből hallatszik a Miss Right szám nagy sikoltozások közepette próbálom utoljára felidézni magamba a mozdulat sort, nem ronthatom el. Most már nem. Sikerülni fog. Az utolsó lépésig mindenre odafigyelek. Ez nem álom, itt van ő is. Mindvégig rajtam tartja a szemét, nem okozhatok senkinek csalódást. De az álmomba mikor rá néztem a mozdulatsornál akkor rontottam el az egészet. Kinevetett, aztán sarkon fordult és elment. Nem! Ez a valóság. Ha több millió kiló métert megtett azért hogy lásson nem fordulhat sarkon, ChangJo és YoungJae és mindig mellettem lesz, ha elrontom, ha nem. Bíznom kell magamba. Gyerünk már!. Mire az önbizalmamat sikerül tele pumpálnom már a srácok rég elkezdték az éneklést, a testem meg szinte magától táncolja az ütemeket. "Annyi csinos csaj van a világon, de te különbözöl tőlük" - énekli L.Joe. Ezért a mondatáért hány lány a nyakába borulna... Miért gondolkozok ilyeneken. Te hülye! Figyelj oda. A következő pillanatban a következő mondat ér el az eszemig a dalszövegből "Mi van már velem?". Na ugyan mi? Újra refrén van, mindjárt elérkezünk a végéhez én pedig a koncentrációmmal harcolok.
Már csak pár másodperc és pár lépés választ el tőle. A fejemben végigfutom a lépéseket... Most vagy soha. Meghallom a "La la la la la la"-t és elkezdem. Annyira pörög az agyam hogy félek hogy elrontom, nem állok le, kitáncolom! Már csak egy lépés, és ... úgy érzem mindenki tekintete rajtam csüng, a szívem a torkomba, mintha ezen a lépésen múlva az életem de ...
Megcsináltam! Kitáncoltam! Nem fogott ki rajtam egy hülye mozdulat sor, a tánc maradék másodperceit mosolyogva végigtáncolom. A végén egy hatalmas gratuláció sort kapunk a rajongóktól. A fiúk még meghajolnak a táncosok lefutnak a színpadról. A következő másodpercben a fülemnek se akarok hívni. Lehet a sok sikoltozás következtében de ... a közönség a nevemet kiabálja. Megfordulok és a fiúk mind engem néznek és várják hogy vissza menjek. Lassan vissza sétálok. ChangJo mellé lépve kicsit megnyugszom és mindenki éjjenezni kezd (?). A mikrofonba meg köszönöm mindenkinek és most már mind a heten meghajlunk és lemegyünk integetve a színpadról. Egyenesen befutok az öltözőbe. A fiúk követnek, beleugrok a kanapén az egyik párnába és elsikoltom magam. Nem értik mi bajom van, én se értem igazán. C.A.P az ajtóban csak annyit mond hogy "Eszméletlen voltál, sikerült a mozdulat sor, tudtuk hogy nem fog ki rajtad". ChangJo oda jön, átkarol a derekamnál és felemel hogy felállítson. Aztán a fiúk egy nagyon ölelést tartanak ahol középen maradtam, a csontjaim összeroppannak.
Amíg nem tört el az összes bordám és tudok lélegezni, eszembe van az hogy elmenjek őt megkeresni. Szóltam hogy nem sokára jövök, nem értik hogy ilyenkor hova mehetek, de nincs időm nekik elmagyarázni. Olyan gyorsan futok amennyire csak a lábaim bírják már. Az előtérhez futok ahol ki és be engedik a nézőket. De nincs itt egy lélek se. Mindenkit kizavartak. Csalódottan megfordulok, egy lépést teszek előre és már hallom is a hangját.
- Gyönyörű vagy - mondja, nem is kell látnom az arcát hogy tudjam, mosolyog. A tengelyem körül teszek egy nagy fordulatot. Szembe állok vele, pár méter választ el minek egy mástól, oda rohanok hozzá és megölelem. Hiányzott. De még mindig nem értem hogy került ide? Honnan tudta hogy itt vagyok? Miért jött el miattam szinte a világ másik felére?
- Hogy kerültél ide? - kérdezem majdnem sírva.
- Én is örülök hogy látlak - mondja nevetve, eltol magától hogy letudja törölni a még ki nem gördülő könnycseppjeimet - Lehet kicsit fura, de találkoztunk az egyik álmomban, és mindent elmondtál nekem - nem hiszek a fülemnek. Az álmába? Én? Elmondtam? Mindent???
- Ezért voltál képes utánam jönni több millió kiló métert? - nézek egyenesen a szemébe, a gyönyörű barna szeme még mindig ellenállhatatlan.
- Utánad akárhova elmegyek - és nyom egy erős puszit a homlokomra. Erősen átölelem a derekát, és ő is viszonozza az ölelésem. Nem enged a szorításából sem. Nem is akarom. Bárcsak megállna ez a perc, és egy örökké valóságig tartana. Most minden olyan nyugodt.