23.

Nem akarom elengedni, de muszáj, így engedek a szorításomon, ezért ő is.  A szeméről le sem tudnom venni tekintetem. Az egyik kezével gyengéden megsimítja arcomat és a számra néz. Célzás? Igen. Észrevettem? Igen. Én is akarom? Igen! Lassan közelít a szánk egymáshoz, végül ajkait az enyémre tapasztja. Csókja édes, magához húz, a mellkasunk összeér. A nyaka mögött összekulcsolom a két kezem, és magamhoz szorítom. Elviselhetetlenül hiányzott. Könnycseppek gördülnek le az arcomon, de csak mosolyogni tudok. Seto észreveszi és letörli őket, aranyosan rám mosolyog, a gyönyörű szemeit az enyémbe fúrja.
Halk lépteket hallunk, ezért oda kapjuk a fejünket. Pár másodperc múlva megjelenik ChangJo, L.Joe és YoungJae. Először nem értik hogy most mi történt. De aztán egy kis mosolyt fedezek fel ChangJo arcán. Szerintem látja hogy boldog vagyok. De valamiért L.Joe arcán csalódottságot látok. Sarkon fordul és elvágtat. Kétségbe esetten ChangJora pillatok, de nem tudja mi baja.
- Menj utána.
- De ... - hagyjam itt? Mikor hetek, sőt lehet hónapok óta Setoért sírtam.
- Megvárlak - mosolyog. Így nem tétováztam, L. Joe után futok. A szemem elől ugyan eltűnt de valamerre hallom még a lépteinek a visszhangját. Pár emelettel feljebb rohanok, egészen a tetőig. Kinyitom az ajtót ami oda vezet, és látom hogy L.Joe ott áll. A tető szélén és bámulja a várost.
- L. Joe - suttogom, oda sétálok mellé. Először nem néz rám. Miért nem néz a szemembe?
- Miért jöttél utánam? Ott van a barátod... - Ja hogy a BARÁTOM zavarja?!?!.
- Ezért nem nézel a szemembe? - hatás szünet - Én csak aggódtam miattad, olyan csalódott arccal hagytál ott minket hogy utánad kellett jönnöm.
- Senki nem kért meg rá - fordul meg és indulna el az ajtó felé, de megfogom a csuklóját.
- L. Joe... Nem értelek. Mondd el mi bánt.
- Minek? Most már úgyis felesleges lenne.
- Hogy érted hogy most már?
- Mindegy. Menj vissza, a barátod már úgyis vár - Elmegy. Magamra hagy, válaszolni sem tud normálisan. Miért nem mondja el? De nem rohanok utána, ha ilyen makacs ... De aztán pár perccel később minden világos. Azért vágott csalódott arcot, azét nem néz a szemembe mert L. Joe belém szeretett, és az hogy látott engem Setoval neki hatalmas csalódottság volt. Azért nem akarta elmondani, mert nem akar mindent össze kavarni. De én ezt nem akartam. Azt akarom hogy barátként szeressen, és semmi több. Basszus.
Mikor visszamegyek ChangJoék már mindenhol kerestek, meg nyugtatom őket hogy semmi gond nincs, viszont félre hívom YoungJae-t, hogy elmondjak neki mindent.
- Mondd el ChangJonak, ő majd beszél vele, vagy valami - tanácsolja.
- Mégis mit mondana neki? Kérlek, ne szeresd Zoét?
- Nem tudom, de tudnia kell, hisz végül is a húga vagy, L.Joe pedig a barátja.
- Még ne, először meg kell beszélnem ezt az egészet L.Joeval.
- Ha bármi van szólj - mosolyog rám, én köszönet kép megölelem, és visszamegyünk a többiekhez. ChunJi mondta hogy visszamegyünk a szállodába és holnap megyünk haza. Kevesebb mint 24 órám van hogy megbeszéljek mindent ByungHunnal. A szállodába lesz a legalkalmasabb. A mély gondolkozás menetemből az lök ki amikor meglátom hogy Niel és Seto nagyon szúrós szemmel méregetik egymást. Mi történt velük? Már megint mi van?
A szállodában mindenki a szobája felé veszi az irányt. Seto YoungJaeval kerül egy szobába mert ott van még egy ágy.
Vacsora után mondják Setoék hogy menjek át az ő szobájukba, de nemet válaszolok. Elég fáradt vagyok és kiakarom pihenni magam. Ők csak bólogatnak, Seto homlokon puszil és feltűznek a szobába. Én fel trappolok a lépcsőn, hirtelen ChangJo lép mellém, és kérdezni akar L.Joeról.
- Nem mondott neked semmit? Annyira furcsa egész nap. Főleg amióta ... meg látta veled ... - esik le neki is - Mondd azt hogy tévedek.
- Nem hiszem. Egész nap még a szemembe se nézet, sőt, még kerül is nagy ívbe. Beszélnem kell vele.
- Biztos?
- Nincs más választásom, ezt mindenképpen le kell tudnom vele.
- De ha még rosszabb kedve lesz, a te hibád lesz - mondja majd bemegy a szobájába. Ez nem ér. Mindig én?
Bekopogok L.Joehoz. Nem mond semmit, így benyitok.
- Bejöhetek? - Nem mondd semmi, ezért bejövök. Elterülve fekszik az ágyon, és csendben bámulja a plafont. Egy szót sem szól. Leülök az ágyra, így ő is felül, de nekem háttal van. Ezért gyorsan ki kell találnom hogy mit mondok, pár percig csendben ülünk majd megtöri a csendet.
- Mit akarsz? - kérdezi, kicsit sem kedvesen.
- Beszélgetni. Meg... kérdezni akarok valamit. - Csendben ül tovább. Szerintem azt várja hogy folytassam. - Te ... érzel valamit irántam? - erre már megfordul. Végre a szemembe néz. Amint meglátom a szomorú szempárát én se leszek jobb kedvű. Mintha egy világ dőlt volna össze benne. Percekig nem válaszol, csak néz. De aztán válaszol.
- Igen - mondja ki, és egy kicsit elmosolyodik, lehajtva a fejét.
- És ... mióta? - kérdezem meg félve. Felkapja a fejét, újra a szemembe fúrja a szempárjait és folytatja.

- Mikor ChangJo bemutatott, ott még csak nézegettelek, de aztán elkezdtünk beszélgetni, és amikor megláttam hogy táncolsz. Mintha elloptad volna a szívem és azzal táncoltál volna. Az nap este mikor felhoztalak a táncteremből, annyira belekapaszkodtál a pólómba, mintha sose akartál volna elengedni. Nem akartam beléd szeretni, mert ChangJo húga vagy, de nem bírtam neked ellenállni, egyszerűen, ha veled vagyok, úgy érzem nincs idő, se jelen, se jövő, csak az a pillanat. Egy igazi angyal vagy - teljesen elpirul, és akkora mosoly van a száján mint amilyet még nem láttam. Eszméletlenül édes. De szóhoz se jutok. Mit kéne mondanom, hogy jó akkor most felejts el? De nem szerethetem, nekem itt van Seto, vele kell lennem. De annyira fájna ezek után elmondanom L.Joenak az egészet. Ilyet még sose mondott nekem senki. Valamiért megint elindulnak a könnyeim. Miért? Miért én sírok? Most vallottak nekem olyan őszinte szerelmet amit lehet hogy az életbe sose fogok kapni, amit most el kell utasítanom. Talán ez fáj a legjobban, de nem magamat kéne sajnáltatnom. De nem tudom mit mondhatnék. Nem akarom hogy megromoljon a kapcsolatunk, de ott van nekem Seto, pár szobával arrébb, nem borulhatok L. Joe ölébe. Ekkora azt veszem észre hogy az arcunk közötti távolság egyre jobban szűkül. Nagyon méregeti a számat, próbálok tőle elhúzódni de magához húz. Egyre erősebben próbálom eltolni, de egyszerűen nem megy. El akarom fordítani a fejemet de már nincs idő, a szája olyan gyorsan megtalálja az enyémet hogy fel se tudom fogni hogy mi történik. Miután sikerrel végezte azt amit kitervelt, elenged, ennek eredménye képen egy hatalmas pofont adok az arcára és kirohanok. Befutok a szobámba, becsapom magam mögött az ajtót, és sírva borulok az ágyamra. Hogy engedhettem ezt meg? Miért nem tudtam eltolni magamtól? Miért tette ezt? Hisz látta hogy Setoval... Seto... én... én... megcsaltam őt...