Az a nap amikor ChangJo megígérte hogy mindörökké mellettem lesz. Milyen szép nap volt. Bár akkor máshogy gondoltam. Főleg a vihar miatt. Olyan 8-9 éves lehettem. Ő meg olyan 10-11 éves. Amikor még apám élt. Mikor még minden rendben volt. A szép idők.
Kora reggel kellett felkelnünk hogy hamar odaérjünk. Anyáék este bepakoltak nekünk mindent, csak amivel és amiben aludtunk az maradt nálunk, azok közül amiket vinni akartunk. Én akkor mindig egy plüss cicával aludtam. Úgy hívtam hogy Kira. Mindig megvédett a rossz álmoktól, ezért őt semmi féleképp nem hagyhattam otthon. És nem is hagytam. Apa szerencsére utánam hozta reggel. Az autóba ChangJoval a hátsó ülésen megpróbáltunk vissza aludni, de nem igazán ment mert be kellett csatolnunk magunkat, és nem találtunk semmi kényelmes alvópózt. Ezért játszottunk. Barkóbát. Én ebbe a játékba mindig veszítettem, mert mindig ugyanarra gondoltam. Mindig szólt, hogy nem gondolhatok mindig ugyan arra De mivel nem hallgattam rá ezért általánosan abból állt a játék hogy én kérdeztem tőle. Amikor nem találtam ki akkor mindig lebutázott és kinevetett. Nekem szokásom volt erre besértődni. Ő utána mondta, hogy ne sértődjek be, mert szebb vagyok ha mosolygok, és mindig elmosolyodtam. Anyáék meg mosolyogva néztek ránk.
Körülbelül 4 órát kocsikáztunk. Leállt a kocsi, apáék segítettek kicsatolni az övet, mert akkor még az elég nehéz feladat volt még nekünk is. Aztán a lábam már szilárd talajon lépkedhetett, teljesen elzsibadt az úton. Pár lépésre a kocsitól állt egy aranyos kis kertes ház. A kerítése fehér volt. Maga a ház kívülről barack színnel és fehérrel volt lefestve. Emeletes volt. Egy garázs volt a ház mellett. A másik oldalon az udvarba még két hinta is volt, plusz egy pad. Szép színes fű. Gyönyörű hely volt. Mintha itt semmi rossz nem történhetett volna. Olyan nyugodt volt minden.
Mind a ketten befutottunk a laskába és ámulva néztünk végig a laskáson. Belülről nagyobb mint kívülről. Be van rendezve a lakás. Szép rendezett fa bútorok, és az emeleten pedig két gyerek szoba. Egy az enyém volt, a másik pedig a bátyámé. Apa utánunk hozta a cuccunkat, és mondta hogy pakoljunk ki, aztán meg anya megcsinálta az ebédet. Mintha az lett volna a legfinomabb ebéd amit életemben ettem. Nem tudom miért. Máskor is ettem már, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt senki sem tudja majd felülmúlni. És eddig nem is sikerült. De amiért ennyire ízlett ezért még kértem repetát. Anya ennek nagyon megörült. ChangJo is, viszont valami nem hagyta nyugodni, ezért apa rá is kérdezett.
- Mi a baj fiam? Nem ízlik az ebéd?
- De. Csak azon gondolkoztam hogy ... ide költözünk? - ekkor nekem is megállt a kanál a kezembe. Átfutott a fejemen az a gondolat hogyha tényleg oda költöztünk volna, akkor is minden olyan nyugodtnak tűnt volna? Ezt megcáfoltam volna pár héttel később.
- Ezen rágódtál eddig? - mosolyogtak össze a szülők. - Ezt egy nyaraló háznak terveztük, de sose tudtunk eddig kijönni. Most gondoltuk alkalmasnak az időt. De, nem. Nem fogunk ide költözni - válaszolt elég tartalmasan apa.
- Egyetek, van még bőven - folytatta anya. Több se kellett visszatértem a tányérom tartalmára amit hamar be is pucoltam. De ChangJot valami nem hagyta nyugodni. Nem tudtam hogy mi és miért. Ráhagytam. "Ha akarja elmondja" - gondoltam. Az ebéd után felszaladtam a szobába játszani. Mikor azt játszottam hogy énekelve körbeugráltam a szobát, és közbe azt hittem hogy világhírű énekes vagyok, benyitottak. Csak mosolyogva állt az ajtóba és nem szólt, egészen addig amíg észre nem vettem. Fogalmam sem volt arról hogy mióta állhatott ott. De mikor befejeztem bejött és mellém állt. Először furcsán néztem rá, mert semmit nem mondott, és csak úgy nem szokott bejönni. Szóval rá kérdeztem.
- Hát te?
- Nincs kedved labdázni? A szobámban eléggé unatkozok - vallotta be. Bólintottam egyet, mert rég labdáztunk együtt.
Kirohantunk az udvarra, valahonnan előszedett egy labdát. Szerintem magával hozott egyet, mert otthon volt vagy öt labdája. Oda rúgta nekem de én nem tudtam vissza rúgni, hanem elgurult mellettem, de nem adtam fel. Utána futottam, kézbe vissza hoztam és vissza rúgtam neki. Ő elkapta. Aztán még ezt játszottuk egy ideig, hamar belejöttem. ChangJo megpróbált megtanítani rendesen passzolni, de nem tudtam megcsinálni, és rá kezdett az eső is. Anyuék szóltak hogy gyorsan fussunk be. Több se kellett, beszaladtunk, és mivel nem esett olyan durván ezért nem is áztunk meg, csak kicsit lettünk vizesek.
A szobámba átöltöztem és felvettem a pizsamámat. Elkezdtem Kirával játszani, de meguntam. Így átfutottam a bátyámhoz aki éppen rajzolt. Mosolyogva oda ugráltam mellé. De mikor odaléptem hozzá, láttam hogy nem is rajzolt, hanem írt. Méghozzá egy dalszöveget. Először nagyokat néztem. Dalszöveget? Azonnal el akartam olvasni, és addig ugráltam ott amíg oda nem adta. Hamar nyertem, amint megkaptam a papírt egyből a lapra ragadt a tekintetem, és a következő sorok ragadtak meg bennem:
"Azért tapsolok, mert beléd szerettem
Úgy nevetek és tapsolok, mint egy bolond
Mert szerettelek, és mindenem oda adtam
Ma is, tapsolni fogok ha boldog leszek
Ha így megy tovább, megint sokáig fogok sírni
Úgy állok itt, mintha elvesztettem volna valamit
Ahogy egy gondolatom támad, egy gondolatom rólad
Hirtelen izgatottan nevetek és tapsolok újra
Clap man Mad man
Vissza fogsz térni hozzám oh~"
Komolyan először nem hittem el hogy ő írta ezt az egészet. Annyira megtetszett a dalszöveg, eszméletlen hogy ennyi idősen egy ilyet írni. Letettem ChangJo elé a papírt, és véleményt kérő tekintettel nézett rám. Fogalmam sem volt arról hogy mit kéne mondanom, nagyon megtetszett. Egy levegőre sikerült vagy hat soros véleményt alkotnom. Ő mosolyogva nézett, és megköszönte.
- Csak nem szerelmes vagy? - mosolyogva megbököm.
- De - pirul el.
- Kibe? Ismerem? - bombáztam meg egyből kérdésekkel.
- Még én sem ismerem - mondta nevetve. Én csak értetlen fejjel néztem rá. Nem ismeri? Akkor .... Mi van?!?!?!?! - Amúgy miért jöttél? - fordult felém most már teljesen.
- Unatkozok - szomorodtam el, és még az eső sem állt el, szóval nem küldhetett ki.
- Akarsz játszani? - kérdezte nevetve.
- Bújócskázzunk! - mondta nagy mosollyal az arcán. Több se kellett, felpattant és mondta hogy ő számol én meg bújjak el. Ezt is tettem. Elbújtam az egyik szekrény mögé, amíg ő elszámolt 20-ig.
Egész addig bújócskáztunk, ameddig anyáék nem szóltak hogy vacsora, után mosdás és elmentünk aludni. Még mielőtt lefeküdtünk volna, már az előtt elállt az eső, szóval apa mondta hogy holnap elmegyünk sétálni egyet a közeli erdőbe.
Reggel nyolc óra körül keltünk. Egyből berohantam ChangJo szobájába, és ráugrottam, és felkeltettem. Először még vissza aludt volna, de nem engedtem, és szóltam hogy keltsük fel anyuékat, amiben részt is vett. Csendesen belopóztunk, felmásztunk az ágyra, ChangJo elszámolt háromig, és mind a ketten nagyokat elkezdtünk ugrálni. Apa kelt fel hamarabb, az első pillantásából csak annyit tudtam levenni hogy : "Már megint ezek a bolondok". De aztán nevetve megfogta a bátyámat, és birkózni kezdett vele, de úgy hogy egyben maradjon. Anya arra a látványra kelt fel hogy a fiúk birkóztak, én meg nevetve ugráltam az ágyon. Ő rám támadt és elkezdett csiklandozni, én csak sikítozni tudtam. Hát jó reggelt nektek is.
Az erdőbe reggel után indultunk, szerencsénkre ránk nem bíztak táskát így felváltva hol én, hol pedig ChangJo ment elől, de annyira hogy még lássanak, nem akartunk pont itt eltévedni. Az erdőben láttunk mókusokat, őzikéket, és még pár kis állatot.
Így telt el még pár nap. Az idő végig napos, és meleg volt. Sokat játszottam ChangJoval, és meg tudtam hogy miért írta azt a dalszöveget. Mert szár akar lenni, mint ahogy én körül ugráltam aznap a szobámat. Csak ő több száz ember előtt, dalszövegeket énekelni, és még egyebeket.
Az utolsó éjszaka viszont lefekvés után rákezdett az eső, egy- másfél órára rá, nagy vihar lett. Dörgés, villám csapás. Nem tudtam aludni. Abba a nagy szobába, nagyon sötét van, csak a villámcsapás fénye szűrődött be az ablakon. Nagyon féltem. Nem tudtam aludni se. Ezért kimásztam az ágyamból, és beosontam a bátyám szobájába.
- ChangJo, te már alszol? - kérdeztem suttogva, miközben felmásztam az ágyára, mellé.
- Te se tudsz aludni? - kérdez vissza. Én csak ráztam a fejem, ő felült és szét nyitotta a két kezét hogy bújjak mellé. Nem ellenkeztem, egyből hozzá bújtam, és már nyugtatóbb volt. Lefeküdtünk és becsapott egy villám a ház mellé. Nagyon meg ijedtem. Ő szorosabban megölelt hogy nyugodjak meg. Sikerült is.
- ChangJo...
- Igen?
- Ugye, megvédsz engem?
- Mindörökké.
- Meg ígéred?
- Meg. Örökké melletted leszek. Ezt is megígérem neked - és megnyugodtam. Hogy az ő karjai közt biztonságba lehetek.
- Ezen rágódtál eddig? - mosolyogtak össze a szülők. - Ezt egy nyaraló háznak terveztük, de sose tudtunk eddig kijönni. Most gondoltuk alkalmasnak az időt. De, nem. Nem fogunk ide költözni - válaszolt elég tartalmasan apa.
- Egyetek, van még bőven - folytatta anya. Több se kellett visszatértem a tányérom tartalmára amit hamar be is pucoltam. De ChangJot valami nem hagyta nyugodni. Nem tudtam hogy mi és miért. Ráhagytam. "Ha akarja elmondja" - gondoltam. Az ebéd után felszaladtam a szobába játszani. Mikor azt játszottam hogy énekelve körbeugráltam a szobát, és közbe azt hittem hogy világhírű énekes vagyok, benyitottak. Csak mosolyogva állt az ajtóba és nem szólt, egészen addig amíg észre nem vettem. Fogalmam sem volt arról hogy mióta állhatott ott. De mikor befejeztem bejött és mellém állt. Először furcsán néztem rá, mert semmit nem mondott, és csak úgy nem szokott bejönni. Szóval rá kérdeztem.
- Hát te?
- Nincs kedved labdázni? A szobámban eléggé unatkozok - vallotta be. Bólintottam egyet, mert rég labdáztunk együtt.
Kirohantunk az udvarra, valahonnan előszedett egy labdát. Szerintem magával hozott egyet, mert otthon volt vagy öt labdája. Oda rúgta nekem de én nem tudtam vissza rúgni, hanem elgurult mellettem, de nem adtam fel. Utána futottam, kézbe vissza hoztam és vissza rúgtam neki. Ő elkapta. Aztán még ezt játszottuk egy ideig, hamar belejöttem. ChangJo megpróbált megtanítani rendesen passzolni, de nem tudtam megcsinálni, és rá kezdett az eső is. Anyuék szóltak hogy gyorsan fussunk be. Több se kellett, beszaladtunk, és mivel nem esett olyan durván ezért nem is áztunk meg, csak kicsit lettünk vizesek.
A szobámba átöltöztem és felvettem a pizsamámat. Elkezdtem Kirával játszani, de meguntam. Így átfutottam a bátyámhoz aki éppen rajzolt. Mosolyogva oda ugráltam mellé. De mikor odaléptem hozzá, láttam hogy nem is rajzolt, hanem írt. Méghozzá egy dalszöveget. Először nagyokat néztem. Dalszöveget? Azonnal el akartam olvasni, és addig ugráltam ott amíg oda nem adta. Hamar nyertem, amint megkaptam a papírt egyből a lapra ragadt a tekintetem, és a következő sorok ragadtak meg bennem:
"Azért tapsolok, mert beléd szerettem
Úgy nevetek és tapsolok, mint egy bolond
Mert szerettelek, és mindenem oda adtam
Ma is, tapsolni fogok ha boldog leszek
Ha így megy tovább, megint sokáig fogok sírni
Úgy állok itt, mintha elvesztettem volna valamit
Ahogy egy gondolatom támad, egy gondolatom rólad
Hirtelen izgatottan nevetek és tapsolok újra
Clap man Mad man
Vissza fogsz térni hozzám oh~"
Komolyan először nem hittem el hogy ő írta ezt az egészet. Annyira megtetszett a dalszöveg, eszméletlen hogy ennyi idősen egy ilyet írni. Letettem ChangJo elé a papírt, és véleményt kérő tekintettel nézett rám. Fogalmam sem volt arról hogy mit kéne mondanom, nagyon megtetszett. Egy levegőre sikerült vagy hat soros véleményt alkotnom. Ő mosolyogva nézett, és megköszönte.
- Csak nem szerelmes vagy? - mosolyogva megbököm.
- De - pirul el.
- Még én sem ismerem - mondta nevetve. Én csak értetlen fejjel néztem rá. Nem ismeri? Akkor .... Mi van?!?!?!?! - Amúgy miért jöttél? - fordult felém most már teljesen.
- Unatkozok - szomorodtam el, és még az eső sem állt el, szóval nem küldhetett ki.
- Akarsz játszani? - kérdezte nevetve.
- Bújócskázzunk! - mondta nagy mosollyal az arcán. Több se kellett, felpattant és mondta hogy ő számol én meg bújjak el. Ezt is tettem. Elbújtam az egyik szekrény mögé, amíg ő elszámolt 20-ig.
Egész addig bújócskáztunk, ameddig anyáék nem szóltak hogy vacsora, után mosdás és elmentünk aludni. Még mielőtt lefeküdtünk volna, már az előtt elállt az eső, szóval apa mondta hogy holnap elmegyünk sétálni egyet a közeli erdőbe.
Reggel nyolc óra körül keltünk. Egyből berohantam ChangJo szobájába, és ráugrottam, és felkeltettem. Először még vissza aludt volna, de nem engedtem, és szóltam hogy keltsük fel anyuékat, amiben részt is vett. Csendesen belopóztunk, felmásztunk az ágyra, ChangJo elszámolt háromig, és mind a ketten nagyokat elkezdtünk ugrálni. Apa kelt fel hamarabb, az első pillantásából csak annyit tudtam levenni hogy : "Már megint ezek a bolondok". De aztán nevetve megfogta a bátyámat, és birkózni kezdett vele, de úgy hogy egyben maradjon. Anya arra a látványra kelt fel hogy a fiúk birkóztak, én meg nevetve ugráltam az ágyon. Ő rám támadt és elkezdett csiklandozni, én csak sikítozni tudtam. Hát jó reggelt nektek is.
Az erdőbe reggel után indultunk, szerencsénkre ránk nem bíztak táskát így felváltva hol én, hol pedig ChangJo ment elől, de annyira hogy még lássanak, nem akartunk pont itt eltévedni. Az erdőben láttunk mókusokat, őzikéket, és még pár kis állatot.
Így telt el még pár nap. Az idő végig napos, és meleg volt. Sokat játszottam ChangJoval, és meg tudtam hogy miért írta azt a dalszöveget. Mert szár akar lenni, mint ahogy én körül ugráltam aznap a szobámat. Csak ő több száz ember előtt, dalszövegeket énekelni, és még egyebeket.
Az utolsó éjszaka viszont lefekvés után rákezdett az eső, egy- másfél órára rá, nagy vihar lett. Dörgés, villám csapás. Nem tudtam aludni. Abba a nagy szobába, nagyon sötét van, csak a villámcsapás fénye szűrődött be az ablakon. Nagyon féltem. Nem tudtam aludni se. Ezért kimásztam az ágyamból, és beosontam a bátyám szobájába.
- ChangJo, te már alszol? - kérdeztem suttogva, miközben felmásztam az ágyára, mellé.
- Te se tudsz aludni? - kérdez vissza. Én csak ráztam a fejem, ő felült és szét nyitotta a két kezét hogy bújjak mellé. Nem ellenkeztem, egyből hozzá bújtam, és már nyugtatóbb volt. Lefeküdtünk és becsapott egy villám a ház mellé. Nagyon meg ijedtem. Ő szorosabban megölelt hogy nyugodjak meg. Sikerült is.
- ChangJo...
- Igen?
- Ugye, megvédsz engem?
- Mindörökké.
- Meg ígéred?
- Meg. Örökké melletted leszek. Ezt is megígérem neked - és megnyugodtam. Hogy az ő karjai közt biztonságba lehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése