16.

Órák óta az ágyamban fetrengek. Biztos voltam benne hogy egyhamar nem alszik el. De még egy kényelmes fekvőhelyet se találok. Éjfél körül a veszekedés még egyszer lejátszódik a fejemben, és nem bírom tovább. Kitör belőlem a sírás. Egy óránál biztos tovább tart a sírásom. ChangJot hallom kint járkálni. Elvileg a konyhába indul. Biztos felkeltettem vagy ő se tud aludni, de nem megyek biztosra ezért megpróbálok vissza venni a hangerőből.

Felakarom hívni Setot. Hallani akarom a hangját, de ő sem örülne ha hívogatnám hajnali 2-3 óra körül.

*ChangJo*

Nem bírok aludni annyira bőg. De nem kérek bocsánatot. Ott hagyott egy srác miatt akit nem is ismer de a barátja. De én meg elhagytam. 8 évre. Milyen áldozat ez? Mintha a képembe végta volna hogy "Nesze, neked ez jól esik?". Jóvá akartam tenni, de nem hagyja, már nem az a 12 éves kislány, akit itt hagytam a bajban. Szörnyű testvér vagyok.

Felállok, felkapom a zsepis zacskót, megállok Zoé szobája előtt, benyitok és látom hogy teljesen be van süllyedve az arca a párnák közé és csak szipog. Beljebb megyek és a legközelebbi szerényre ráteszem a zacskót és elindulok kifele, az ajtónál hátranézek.

- Aludj inkább - és kimegyek, bezárom magam mögött az ajtót és hallom ahogy a párnákba suttogja a nevemet még mindig sírva. Nem bújhatok oda hozzá, túl gyerekes is vagyok ehhez.

*Másnap* /Zoé/

Nem aludtam semmit. Egész este nem fogytak el a könnyeim. A zsepit is elhasználtam. A fejem majd szét megy annyit sírtam. Lehet lázam is van. A hátamba visszatért a nyilalló fájdalom, az estém gyönyörű volt. Nem akarok felkelni az ágyamból se. Minek? Étvágyam sincs. Meghallom azt a hangot, amitől kiugrik  szívem, amit nem akarok hallani, A bőrönd cipzárjának hangját. Egyből felugrok és botladozva elérek az ajtóig, és ki leskelődök. Reménykedtem hogy mást fogok látni, mikor kilesek. De nem. ChangJo egy nagy bőröndnek a cipzárját húzta be ami tele van a cuccaival. A szemeim majdnem bekönnyeznek. De mielőtt a cseppek lefolynának az arcomon, kirontok a szobából és ChangJo elé futok.
- El akarsz menni? - kérdezem lehajtott fejjel és összeszorított fogakkal.
- Csak holnap. Ma még bemegyek dolgozni és elköszönök a többiektől, nem hagyom csak így itt őket - mondja elég célzósan. Felfogtam. Lehet nem átgondoltam de belekezdek.
- Megint elhagysz?
- Itt van neked a hősszerelmes - mondja ridegen.
- De ő nem a bátyám.
- Tegnap én se éreztem magam annak - fogja magát és kimegy a szobából, végül csak a bejárati ajtó bezáródását hallom.
Úgy érzem ez nekem nem megy. Térdre rogyok és a könnyeim megállás nélkül szaladnak ki a szemeimből. Hallom ahogy csörög a telefonom, mivel nem öltöztem át az este, a farmer zsebemből húztam elő a telefonomat. Seto az. Tétovázok. Lassan áthúzom az ujjam a telefon képernyőén és próbálok normális hangon beszélni hogy leplezzem a sírást.
- Hogy vagy? - kérdezi köszönés nélkül, egy nagy levegőt veszek.
- Nekem ez nem megy - mondom majd fájó szívvel és pár könny már nem bír magával.
- Zoé mi történt? - kérdezi aggódva.
- Sajnálom - kinyomom. Fáj. Mindjárt szét hasad a szívem. Bemegyek a szobámba hogyha hazajön ChangJo ne így lásson meg. Este elmondom neki hogy maradjon velem, megváltozom csak maradjon.

*ChangJo*

Benyitok az épületbe és Nielt és YoungJae-t látom ahogy szolgálják ki a vevőket. YoungJae meglát, intünk egymásnak és Niel-el is. Be osonok mellékük a kasszákhoz.
- Miben segíthetek? - kérdezem.
- Hol van Zoé??
- Hagyd a kasszát majd én átveszem.
- Hol van Zoé?
- Cseréljünk helyett és meg mondom - alkudozok.
- Mondd meg és cserélünk - majd sóhajtok egy nagyot, és mielőtt kitalálnék mindent odabökök, hogy valaki áll a kassza előtt, és nincs jó kedvébe. Szóval először kiszolgálja a vevőt. Végül felém fordul és ráérősen várja a választ. Elmondom neki, azt hogy úgy itt hagyott, a veszekedést, a sírást, és hogy elmegyek.
- Elmész? - kérdezi letaglózva majd lecsitítom - Elmész? - kérdezi meg ismét halkabban.
- El. Ha neki fontosabb az a hősszerelmes akkor legyen vele. Ha hallottad volna... mintha már nem is a bátya lennék.
- És ha elhagyja? Te hol leszel? Megint eltűnsz?
- Itt leszel neki te.
- De én nem vagyok a bátya, neked kéne itt lenned. Egyszer ment el párórára és nem bocsájtod meg? Te meg eltűntél vagy 8 évre ő meg megbocsájtotta?
- De ez más.
- Miért lenne más?
- Nem tudom - ebben a pillanatban kinyitódik az ajtó és egy kisírt szemű lány lép be rajta.

15.

Egy zene számra kelek fel, nagyon ismerős a dallama. Észbe kapok hogy ez a csengőhangom. Felülök, látom hogy még Seto alszik, szóval óvatosan megpróbálok kimászni alóla, sikerül, bár párszor elkezd morgolódni és forgolódni. Megtalálom a telefonomat a farmerom zsebébe, jó messze eldobta az ágytól, lehet azért mert nem akarta hogy vissza vegyem. De nem is gondolkozol tovább hanem felveszem.

- Hol vagy? - kérdezi meg köszönés nélkül egy ismerős hang.

- Jó helyen - mondom, mert ha elmondanám neki, tuti felhúzná magát, vagy félre gondolna.

- Mikor jössz már haza? Késő van! - mondja, és majdnem megkérdezem mennyi az idő, de nem teszem, inkább csak rávágom.

- Adj egy félórát.

- Csak induljatok el, mert nem leszek jóba a hősöddel - csapja le a telefont. Egy érzés fut át rajtam. Áú. Miért ilyen indulatos? Mondjuk ha átgondolom azt hogy meg kellett volna várnom amíg végez, de inkább eljöttem egy sráccal, akit szinte 2 napja ismerek, de mondom hogy szeretem. Önző vagyok. Miért csak magamra gondolok? De amikor ő elment, ő is csak magára gondolt nem? Nem... Ő azért ment el hogy önálló legyek. De milyen módon? Ennek semmi értelme. Gondolom. De a következő gondolatom az hogy elkezdek öltözni majd mikor felöltözök és kicsit megbökdösöm Setot. Ő először nem érti csak morog majd mikor mondom hogy megyek mert ChangJo hívott egyből felpattan.

- Elkísérlek - mondja, mosolyogva.

- 5 perced kapsz - mondom.

- Sietek.

Hamar elkészülünk, így még van 20 percünk hogy odaérjünk. A kajálda már üres mikor elmegyünk előtte, így Seto hazakísér.

Benyitva a lakásomba, teljesen más érzés fog el mint Setonál. Hirtelen annyit hallok hogy ChangJo morgolódva felénk jön. És már kezdődik is.

- Hol voltatok eddig? - kérdezi és karba teszi a kezét, a falnak támaszkodva. Gondolom ezzel azt jelzi hogy ő ráér. Mi lassan behajtjuk az ajtót és én elkezdek dadogni.

- Mi csak.... - kezdem.

- Nálunk voltunk - mondja ki nyugodtan, mintha ez természetes dolog lenne -  meg mutattam neki hogy milyen a lakásom, mert nem rég kaptam pár hangszert és ...

- Ilyen nagy a lakásod hogy majdnem 5 órán át kell nézni? - kérdezi félvállról ChangJo. Tényleg nincs jó kedvébe.

- Elbeszélgettük az időt, meg tudod azokat a hangszereket használni is lehet - próbál védekezni, de még nem tanulta meg hogy ha ezzel próbálkozik akkor csak még rosszabbul jár. De azt érti hogy nem akarom elmondani ChangJonak hogy mi is történt valójában, mert akkor teljesen kiakadna és ki tudja mit tenne.

- Ne hergelj - mondja már idegesebben - miért nem tudtál szólni hogy lelépsz. Megértettem volna, vagy legalább annyit kértem volna hogy még maradj egy 10 percet. Ennyit nem vagy képes megtenni a bátyádért? Egy jött-ment srác fontosabb nálam? - Ennél már kezdi kihúzni a gyufát - Vagy 2 napja ismered de már azt mondod hogy szereted.

- És azt tudtad hogy a hirtelen jött szerelmek tartanak a legtovább?

- És azt tudod hogy nem hozzád szóltam? - mondja gorombán.

- ChangJo! 

- Hallgatlak - mondja és már kicsit túl durván.

- Seto menj haza, majd én beszélek vele - fordulok el.

- Biztos vagy benne? 

- Igen, majd holnap beszélünk - mondom mosolyogva, biztosítva hogy minden rendben van, de tudom hogy 10 perc múlva semmi sem lesz rendben. Seto kilép az ajtón, mivel nem akarja még jobban idegesíteni ChangJot ezért a szokásos homlok puszim is elmarad. Az ajtó bezáródik, hallom ahogy Seto elhalkulnak, majd megfordulok és ChangJo szemébe nézek, de ahelyett hogy válaszolnék, lekapom a szandálomat és besietek a szobámba. Utánam jön. mondom hogy hagyjon, de hiába fáradozok, felesleges.

- Ő neked miért fontosabb mint én? - kérdezi még mindig idegesen.

- Miért lenne fontosabb? Azért mert elmentünk hozzá? - kérdezek vissza már én is magasabb hangnemben mert idegesít hogy ennyire gyerekes.

- Miért nem maradtál ott velem? Azt mondtad ott maradsz velem! Vagy legalább szólhattál volna.

- Tudom! De utána mondtad volna hogy ne menjek, ott is elkezdted volna ugyanezt. És nem akartam YoungJae meg azt mondta hogy figyel rád, és amúgy is miért jobb ha ott vagyok? Csak néztelek volna.

- Ha nem tűnt volna fel miattad melózok. És nekem fontos hogy ott legyél.
- Magad miatt dolgozol! Te álltál le a bálon veszekedni Setoval.
- Mert elvesz téged tőlem!
- Nem vagyok a tulajdonod! Te eltűntél vagy 8 évre. Itt hagytál minket, most meg akarod játszani a jó bátyust? Elkéstél!
- Te kérted hogy maradjak. Maradok, mert megbántam. Azt akarom hogy tudd hogy melletted vagyok, de nem megyek semmire, ha folyton vele vagy és velem meg nem törődsz. Mióta ismered? Még egy hete sem! Azt állítod hogy ismered meg szereted. Honnan tudod hogy nem ver át téged?
- Ő nem olyan!! - kiáltom el magam - Én bízok benne - mondom majd becsapom az ajtót, mert nem akarom tovább hallgatni ChangJot - Tudom hogy nem olyan, hisz... semmi bizonyítékod nincs rá!
- Mióta is ismered?
- Na és te? Te nem is ismered! - kiabálok a párnáim közül.
- Úgy látszik hogy téged se, hova lett az a lány aki imád velem lenni? Azt hittem hogy érdemes maradnom, mert hogy van egy esélyem kijavítani azt amit... de nem lehet. Meg is bántam hogy maradtam - mondja és úgy érzem hogy egyre jobban eltávolodik az ajtómtól. Ez az érzés elég fojtogató. Mintha a sötétség járna át, és azt kiabálná... "Kérem vissza a bátyámat!".

14.

Hallgatom a gyönyörű zenét, és leülök mellé, a zongora elé. Néztem ahogy az ujjai csak úgy futnak a billentyűkön. Fel ismerem a dallamot, ez az a dallam amire táncoltunk az ösvény végén. Amikor elért a refrénhez csak annyit mond hogy " Aishiteru kara". Mikor befejezi rápillantok értetlenül, ő elmosolyodik.
- Mi az, nem tetszett? - kérdezi.
- De. Nagyon is. Gyönyörűen tudsz zongorázni, csak.... -harapom el a mondat végét.
- Csak? -ismétli meg.
- Mit jelent az hogy Aishiteru kara?

- Szeretlek téged - mondja ellenállhatatlan mosollyal.  
- Ezt honnan tudod? - kérdezem értetlenül.
- Japánban születtem, szerintem érthető - mondja nevetve.
- Tényleg? - csodálkozom - Azt hittem valahol közelebb születtél. Milyen Japán? Szép hely? A szokások? Könnyű Japánul beszélni? - hadarok le minden kérdést egyszerre, egy levegő vétellel.
- Te nem szoktál venni levegőt? - kérdezi nevetve.
- Bocsi - mosolyodok el.
- Menjünk fel a szobámba, ott mesélek neked - teszi rá a kezét az enyémre, és nem is ellenkezek hanem fel pattanok és felindulunk. Megint abba a hatalmas szobába belépve, egy hamar nem tudom majd megszokni. Az ágy körül behúzza a függönyöket amik nélkül megláthatnának minket, azért mégis jobb az édes kettes mint az édes több ezer kukkoló. Leülünk az ágyra és rögtön nyaggatom hogy kezdjen bele.
- Miről meséljek először? - támaszkodik neki a hatalmas ablaknak.
- Milyen szokások élnek kint Japánba?
- Ott nem a kézrázás hanem a meghajlás a szokás.
- Meg hajlás? - ismétlem meg.
- Aha. Ha megismersz valakit, ha köszönsz neki, ha megköszönsz neki valamit, ha bocsánatot kérsz.
- És ilyen ünnepek?
- Tudod van nálunk a valentin nap.
- Igen.
- Na ott is van csak a lányok adnak a fiúknak ajándékot nem pedig fordítva. De van egy nap, amit úgy hívnak hogy fehér nap. Azon a napon adnak a fiúk csokit.
- Ez úgy hangzik mintha a lánynak kéne kezdeményeznie.
- Na igen.
És még Seto több ilyen dologról beszél nekem, legtöbbször ki is kapcsol az agyam mert csak az arcát tudom nézni, annyira édes, annyira meg akarom csókolni, de illetlenség lenne. Szóval hallgatom.
Lezárja az utolsó mondatát, és szembe fordul velem.
- Egyszer eljönnél velem Japánba? - teszi fel hirtelen a kérdést.
- Hogy Japánba? - csodálkozok.
- Igen! - mosolyodik el.
- Úristen, igen! - borulok a nyakába és leterítem. Így rajta fekszek a kezeim nem akarnak engedni a szorításból ami a nyakát veszi körül, ő gyengén átöleli a derekamat. Majd a hátamra terít és gyengén a kezét az arcomra teszi, meg simítja és gyengén megcsókol, én még jobban magamhoz ölelem. Utána a kezét vissza viszi a derekamra és tovább csókol, az édes ízt amit érzek a száján és nem akarok leszállni róla. A kezét lassan lejjebb viszi a csípőmhöz, lassan és óvatosan benyúl a pólóm alá. Egy kis töredék választ el attól hogy kihúzzam onnan a kezét azt értetve hogy én nem AZT akarom. De egy másodperc töredékére el húzza a száját és azt mondja ;
- Remélem bízol bennem, mert ha nem akkor kezd el - majd a szája újra visszatér az ajkaimra. Először nem értem miért mondja ezt, de bízok benne, és tudom hogy nem lesz semmi baj. Lassan beteszi a másik kezét is a pólóm alá. Engedem neki. De hogy ne csak neki legyen benne élvezet ezért elengedem a nyaka körüli szorítást, az egyik kezemet az arcára teszem, a másikat becsúsztatom a pólója alá és végig simítom a hasán a kezemet. Érzem ahogy a kezem végig simul a hasán és valami kockaszerűség rajzolódik ki a végére. Annyira lefoglal az hogy a számnál nem hagy levegőhöz jutni hogy a kezemet véletlenül az övére csúsztatom.
- Ennyire sietsz? - kérdezi nevetve.
- Oxigén hiányos leszek miattad, ki szívod a tüdőmet - nevetek.
- Segítek - mondja mosolyogva, majd elenged, megfogja két oldalt a pólómat és leakarja húzni rólam, de először nem engedem.
- Te mit csinálsz? - kérdezem szúrós tekintettel.
- Bízz bennem - mondja, és mivel elég furcsán gondoltam még mindig ugyanúgy meredek rá. Mivel mást nem tud csinálni ezért lekapja magáról a pólóját, és ledobja a földre az ékszereihez és a kalapjához.
- Ennek semmi értelme - mondom mosolyogva.
- Nemár Zoé - mondja aranyosan - ez olyan mintha..... fürdő ruhába lennél - mondja, és igaza van. Kinyújtom a két kezem jelezve ezzel hogy vegye le rólam, elneveti magát és lehúzza  a pólómat, először elpirulok mert még egy fiú se látott így. Seto mosolyogva néz rám.
- Mi az? - kérdezem félénken.

- Gyönyörű alakod van - mondja, majd hozzám búj, és tovább csókolgat. A derekamnál összekulcsolja a kezét, és így sokkal könnyebben tudom viszonozni a csókjait. Egyszer csak azt veszem észre hogy lekapja magáról a nadrágját majd az enyém felé nyúlkál, először meg fogom a kezét, majd oda mondja hogy "fürdőruha" és egyet sem gondolva mosolyogva megengedem neki hogy levegye rólam, de hogy pontosabban miért azt nem tudom.
Minden pillanatát élvezem annak hogy itt vagyok és a csókjait a számra tapasztja. Szeretem. A csókjai számomra olyanok mint a drog, és Seto a dílerem. Eszméletlen egy érzés. Amíg ő eljátszadozik a derekam és a csípőm közötti rész simogatásával addig az egyik kezem neki áll a haja borzolásának, ami nagyon puha, selymes, és jó érzés birizgálni. A haj részt letudva elindultam a másik kezemmel a kockái felé, míg az előző kezem lecsúszott a nyakához hogy magamhoz húzzam mert a csókjaiból sose lesz elég. A hasába nem tudok beleunni. Annyi ismeretlen porcika amit most simogatok és kitudja mennyi időm vagy alkalmam lesz még erre, de nem pocsékolom az időmet. Túl kockázatos. Úgy veszem észre nem zavarja, de hogy ő is élvezze a helyzetet a hasamnál bóklászik valamit, de tényleg csak has rész, se lentebb se fentebb nem terjeszti a kezének a foglalási helyét.
A száját elválasztja az enyémtől majd lejjebb csúszik a szája a nyakamat csókolgatja. Cirógató érzés. A kezei megint a hátam mögött kulcsolódnak össze, és magához szorít erősen, majd a fejét a mellkasomba nyomja. Majd lazít a szorításon de a fejét ott hagyja. Szerintem kicsit elfáradt. Egy ideje már ágyban vagyunk, pontosan nem tudom mennyi lehet az idő, úgy érzem idő kiesésem van, ha nem lennének a hatalmas ablakok pontosan azt se tudnám meg mondani milyen nap szak van. Elhúzom az egyik függönyt hogy ki lessek, délután fele lehet. Nem zavartatom magam, Seto magunkra húzza a takarót, és mivel nekem is jól esne egy délutáni alvás ezért, elkezdem cirógatni a haját és lassan becsukom a szemeimet.

13.

Ő csak némán bámul, fogalmam sincs hogy azért mert jó volt, vagy nem. Remélem az előbbi.

- Ez eszméletlen volt! - szólal meg végül, majd a nyakamba ugrik, a szívemről meg egy nagy kő esett le.

- Akkor tetszett? - nézek rá elégedetten.

- Imádtam - mondja elismerő mosollyal.

- Te énekelsz valamit?

- Én nem tudok énekelni - mondja szégyellősen.

- Táncolni tudsz igaz? - mondom mosolyogva.

- Látom te tényleg figyelsz rám.

- Gyere -  fogom meg a kezét, felállok a padról és elindulok előre az ösvény vége felé.

- Hova megyünk?

- Bízz bennem! - nézek a szemébe. Az ösvény végénél egy kör alakú tér van, körülötte oszlopok tartják a kupolás tetőt. Valahonnan kiszűrődik egy lassú zene. Elengedem Zoé kezét majd a kör közepén megállok, felé fordulok és felé kinyújtom a kezemet hogy felkérjem egy táncra. Nem tétovázik hanem elém sétál és megfogja a kezem. A vállamra teszi a kezét a másikat az én kezemben pihenteti, lecsúsztatom a derekára a kezem, és elkezdünk lassan lépkedni ütemre. Először figyelem a lábunkat, majd aztán az egyik ujjával felbiggyeszti a fejemet, ezután már csak a szemébe vagyok képes nézni.

*Zoé*

Elképesztő azaz érzés ahogy együtt táncolunk. Annyira kellemes a dallam, érzem Seto szív dobogását. Mikor vége a lassú számnak akkor egy pörgősebb zene váltja fel, a zene irányát még mindig nem tudom meg mondani. Seto megáll, megfogja mind a két kezem és magához húz, elengedi az egyik kezem és az arcomra teszi a meleg kezeit, az ajka közelít az enyémhez majd összeérnek. A puha ajkai az enyémre tapadnak, az érzés felülmúlhatatlan. A nyakánál elkulcsolom a kezemet hogy véletlenül se engedjen el. Ráharap az alsó ajkamra, és hogy visszaadjam neki én megcélzom a felső ajkát. Úgy érezzük hogy ez a perc örökké tart. Legközelebb arra kapjuk fel a fejünket hogy megszólal a "TeenTop - Be ma girl" szám. Mind a ketten elnevetjük magunkat.
- Leszel a barátnőm? - kérdezi meg vörös arccal. Én meg csak gyengéd megcsókolom majd a szemébe nézek - Akkor ez egy igen? - kérdezi mosolyogva.
- Igen - mondom. Ekkora olyan boldog leszek hogy felugrok a nyakába, ő elneveti magát, de szorosan magához ölel, nehogy leessek.
Az elbénulás kerülgette mind a kettőnket így Seto letesz és megfogja a kezem, egy puszit nyom a homlokomra és mondja;
- Gyere fel hozzám - mondja, eszméletlen aranyos mosollyal.
- Minek?
- Mutatni akarok valamit.
- Hát jó - mondom, hisz végül is mi rossz történhet?
Mikor kinyílt az ajtó és beléptem egy gyönyörű szobát láttam meg. Gyönyörű.  színek összhangban voltak, meleg volt, és nagy. Belépve láttam hogy a szoba közepén a fotelek egy kört alkotnak, a közepén pedig egy asztal, azzal szembe egy hatalmas tv, körülötte hangszórók. A szobához kapcsolódik a konyha, ahol van egy bárpult, az egyik oldalán 3 szék, a másik oldalán hűtő és a többi pult. Ezekkel szemben van a sütő, és egyéb dolgok, felettük meg a szekrények amikben gondolom a porcelánok meg az ehhez hasonló dolgok.
A nappalihoz kapcsolódik a háló, ahol egy nagy kanapé van egy-egy fotel körülötte és egy TV, az alatt valami xbox körülötte meg szoba növények. Egy kígyó lépcső vezet fel, ami szép világos barna fából és vas csőből fut végig egészen az emeletig.
Fent volt egy háló, ami hasonlóan volt berendezve mint a lenti, csak itt volt könyves polc, és egy szép zongora. Mellette egy szobával volt a fürdő, ami gyönyörű kék csempékkel van beborítva, a kád hatalmas, akár 3 ember is beleférne, gyönyörű fehér a kád, és azt körülveszi fából készült burkolat. Egy zuhanyzó is van mellette, aztán egy csap, és egy nagy tükör aminek a sarkain gyönyörű virág minta díszeleg. A szobája nagyon tágas és nagy ablakok vannak beleépítve a falba, ami a padlótól felér a plafonig, és egy sarokba be van rakva egy hatalmas ágy, rajta eldobálva 3-4 párna és egy laptop, de a kilátás gyönyörű. Rá látni az egész városra. Az ággyal szembe van egy nagy tv körülötte pedig szekrények. Az ágya mellett van egy kis szekrény rajta van egy ébresztő óra, egy családi fotó, és egy pohár innivaló. A falon van egy nagy kép, egy téli tájkép, ahogy a hó lefedi az összes fenyőt, és majdnem hogy összeolvadnak.
Amikor a zongora mellett lépkedek, és lassan végig húzom a kezemet a tetején, akkor hirtelen Seto feltűnik mellettem...
- Na hogy tetszik? - szól hirtelen, én megijedek és a mellkasomra teszem a kezem, majd ránézek.
- Ez gyönyörű. Nem is tudtam hogy tudsz zongorázni.
- Már kicsit rég zongoráztam - mondja és leül a zongora elé és elkezd pár gombot lenyomogatni,először csak az egyik kezével majd mind a kettővel, és egy szép dallam kerekedik ki.

12.

Elneveti magát. Én visszamosolygok rá. Gyönyörű a mosolya. Nyomok még egy puszit a szájára, majd oda súgom neki.

- Szeretlek.

- Szeretlek - súgja vissza mosolyogva, majd nyom egy puszit az arcomra. Mélyen a szemébe nézek, és úgy érzem hogy elvesztem benne. Nem bírom elkapni a tekintetem, de muszáj leszek ha el akarom vinni őt oda. Mielőtt újra megcsókolnám elkapom a tekintetem, a kezemmel szétszakítom a két kezét a nyakam mögött hogy megtudjam fogni a kezét. Az ujjaimat az ő ujjai köré fonom. Aztán elindulunk az egyik irányba. Egész úton kérdezősködik hogy hova viszem, de nem mondhatom el neki.

Már csak pár méter választott el hogy meglássa azt a helyet, gyorsan elengedem a kezét és befogom a szemeit.

- Héééé! - szól fel ijedtében.

- Bízz bennem - mondom, és óvatosan vezetem előre. Mikor leveszem a kezemet Zoé szemeiről így ösvényt lát. Körülötte a fú gyönyörű zöld. Oszlopok vannak az ösvény jobb és bal oldalára állítva, amik a fejünk felett találkoztak. Az oszlopokat gyönyörű rózsák borították, amiknek a tüskéi is szépen zölddel  levekkel. Az összhatás nagyon tetszik neki. Pár percig csak nézi, én megfogom a kezét és rögtön észbe kap, majd egy lendülettel a nyakamba ugrik.

- Ez gyönyörű! Hogy találtad ezt ki? - majd lassan enged a szorításból, hogy tudjak beszélni is.

- Sokszor elmentem már erre, de eddig nem volt okom ide jönni. De most már van - mosolygok rá.

- Nagyon szép ez a hely, főleg hogy az oszlopokat körül ölelik azok a gyönyörű rózsák.

- Szereted a vörös rózsákat? - kérdezem. Mondjuk általában mindegyik lány szereti a rózsákat.

- Imádom őket - nekem nem kellet több. Kinéztem az egyik oszlopon egy rózsát és gyorsan letéptem, így az egyik tüske támadást indított az ujjam ellen. Az ujjamból rögtön folyni kezdett egy minimális vér, de nem is fordítottam felé nagy filmet, hisz ez csak egy kis szúrás. Zoé felé fordulok.

-  Seto... - vörösödik el. Én meg beletűzöm a hajába a rózsát, figyelve arra nehogy véletlenül összekenjem. A rózsa stabilan megáll a hajába. Gyönyörű. Nem tudok mást mondani. Ha Zoéra nézek más szó nem jut az eszembe. 

- Gyönyörű vagy -mondom még mindig mosolyogva -, a rózsa megy az arc színedhez - nevetem el magam.

- Hééééé - mondja és nevetés közben megüti a karomat. Aranyos. Majd az arcához hajolok, ahelyett hogy a szája felé igyekeznék, csak egy puszit nyomok a homlokára, összekulcsolom az ujjaimat az övéivel. 

Haladva az ösvényen rengeteg dolog szóba esik.

- Te még nem is meséltél magadról - mondja csodálkozva.

- Nem kérdezted - mosolygok.

- Akkor kezdheted.

- Mégis mit meséljek? - gondolkozok, fogalmam sincs mit mesélhetnék. Az én meséim túl unalmasak lennénk az övéihez képest, lehet hogy a felénél már csak bólogatna.

- A kiskorodról. A családodról - mondja és szinte kutya szemekkel néz rám hogy elkezdjem. Mást nem tehetek. 

- Hát... nekem elég gazdag családom volt. Mindent megkaptam amit akartam, de jól kellett tanulnom különbet kikaptam. A középiskola végéig nem is volt ezzel baj.

- Miért? Mi volt a középsuli végén? - nézett rám nagy szemekkel.

- Beleuntam a tanulásba. Mindig én voltam a mintadiák, osztályelső, tanár kis kedvence. Ezeket ugye sose szerették. Na hát engem se. Aztán elkezdtem érdeklődni a zene iránt. Kaptam egy gitárt, azon kezdtem először tanulgatni, majd megpróbáltam énekelni is. Ment. Egyszer elmentem egy ilyen hülye vetélkedőre... Először léptem fel, így eléggé rám tört a lámpaláz. De enyém lett a második helyezés. Ezek után még többet foglalkoztam a zenével. A tanulással már kevésbé. Ez eléggé feltűnt a családba is, a szüleim rosszallóan méregettek. De nem érdekelt, akkor már nem. Addig folytatódott ez amíg ki nem tört a nagy vita.

- Nagy vita...? 

- Igen - bólintok - apám figyelt oda legjobban a jegyeimre, az átlagomra, minden ilyesmire. Érettségi előtt, ez a nagy vita arról szólt hogy mi lett velem, mi változott meg? És... kimondtam mindent, azt hogy folyton piszkáltak a jegyeim miatt, azt hogy el kezdett érdekelni a zene, és akkor már nem éreztem magam egy robotnak aki állandóan a könyveket és a tanárok hátsóját bújja. Szabadnak éreztem magam, és nem érdekelt semmi. Egészen addig mindig hoztam haza a jó jegyeket. Meguntam. Aztán apám elvette a gitáromat, és kiindult a házból, utána akartam menni de anyám nem engedte...Az ablakból kellett néznem ahogy az udvarba széttöri a gitáromat. Ekkor nálam elszakadt minden. Teljesen elzárkóztam a szüleimtől. Végig tanultam az érettségire, mikor vége lett, elmentem otthonról.

- Tehát ezek után jöttél ide?
- Mondhatni - mondom, és veszek egy nagy sóhajt hogy ezt mind tényleg elmondtam neki, és hogy mennyivel jobb.
- Nehéz gyerekkorod volt ... - mondja sajnálóan.
- Nem kell sajnálni - mondom -  nem szeretem ha sajnálnak - mosolygok rá. Már lassan az ösvény végére érünk mikor egy elágazást látunk meg. Bekanyarodva megláttunk egy padot, Zoé odahúz hogy üljünk le. Leülünk és mosolyogva rám néz, mintha szeretne valamit.
- Miért nézel ennyire? - kérdezem meg végül.
- Énekelsz nekem?
- Énekeljek...? - ismétlem mintha nem jól hallottam volna...
- Kérleeeeek - néz rám kutya szemekkel, amiknek nem lehet nemet mondani.
- Legyen - mondom neki mosolyogva, de el kell döntenem mit énekeljek, rég nem énekeltem, és valamit ki kell találnom. Nagy szemekkel figyeli ahogy elkezdem.


 "I know I know Boku ga 

ai no ai no boukun da

Katai kabe demo atsui kabe demo
buchikowashite yaru

 I know I know boku to 

 ai no ai no mukou gawa

Kimi wo hanasanai

Kimi to hanarenai

 Let's go together to love heaven

Hohoemu kimi Atatakaku

Boku wo itsumo kizandeiru

Kono nukumori hanasanai

Sou kimete aruku kimi no yoko"

Kimi ga eranda piasu

boku no mimi de kagayaku

I know I know Boku ga 

ai no ai no boukun da

Is it really OK?

I don't know but..

I wanna do it!

Éneklés közbe néha-néha rámosolyogtam. Az éneklésem utána kérdően rápillantok...

11.

- Köszi YoungJae - egy nagy lendülettel megölelem, majd Seto is megütögeti a vállát. Ez amolyan "férfias" dolog. Aztán gyorsan ki osonunk a boltból hogy ChangJoék ne vegyenek észre. Mikor a bolt elé kiérünk akkor mosolyogva Setora pillantok. Ő is egy széles mosolyt terít el az arcán.
- Fél óra múlva találkozzunk ott - mutat rá a velünk szembe lévő szökőkútra. Nagyon szép, még ősszel is ahogy a levelek bele hullanak a vizébe.
-Rendben -bólintok. Majd nyom egy homlok puszit és rám mosolyog.
-Öltözz ki - és indul is.
 Kinyitva a lakásom ajtaját megcsap a kellemes illat. Szeretek itt lakni, nem olyan nagy lakás, nekem pont jó. De most a ruhákkal kell foglalkoznom. Elő kerestem 4-5 ruhát amikre látok esélyt hogy felveszem. El tart 10 percbe amíg kiválasztom. Mivel még nincs hideg, sőt meglehetősen meleg is van szeptember elején így még bátran felveszek egy ujjatlan felsőt ami szürkés színű és elég hosszú maga a póló. Van rajta két szó amit szép feketével ki is emeltek :  Peace Loves. Alá egy rövid, virágos fekete nadrág. Teljesen összhangba van. Talán nem a legelegánsabb de szerintem a célnak tökéletes. Gyorsan berohantam a fürdőszobába fogat mosni, és megnézni hogy minden rendben van-e az arcommal. Pár fújás a parfümmel és indulhatok is. Beleugrottam egy szandálba és elindulok. Kilépve a házból nem bántam meg hogy rövidet vettem fel, úgy éreztem a nap még nem fogja fel hogy már nincs nyár. De sietnem kell, pár perc választ el attól hogy odaérjek. A telefonomra nem merek pillantani hogy mennyi lehet az idő, inkább csak sietek. Gyors léptekkel odaérek a szökőkúthoz. Először nem látok ott senkit de közelebb megyek a szökőkúthoz és a másik oldalán ott áll. Elegáns ruhába. Egy fekete kalap van a felzselézett fekete haján. Egy V nyakú fehér póló, és a nadrág választása egy fekete ülepes nadrágra esett. A nyakába van egy fekete kis gyöngysor. A csuklóján egy óra hogy tudja az időt, nem úgy mint én. Egy-egy gyűrű mindkét kezének a középső ujján. Nagyon jó összhang. Ha eddig nem szerettem bele, akkor most már biztos. Eszméletlen.

*Seto*

Leírhatatlan amilyen gyönyörűen felöltözött. A haja gyönyörű barna, a ruhája elegáns és nőies. Úgy érzem hogy meg akarom csókolni. Érezni akarom ahogy a szája rátapad az enyémre. Lassan elé lépkedek, a jobb kezemet összekulcsolom a kezével és lassan megfogom a derekát és magamhoz húzom. Nem ellenkezik, sőt, elengedi  kezem és átkulcsolja a kezeit a nyakam mögött. Mind a két kezemet a derekára teszem. Lassan elkezdem nézni a száját amit kiemelt valami szájfénnyel. Az arca vörösebb színre vált, aranyosan elpirul. A jobb kezemet ráteszem az arcára, elseprem a közbe avatkozó hajtincseket majd lassan a hozzáérintem az ajkamat az övéhez. Úgy érzem ez a perc örökké tart, nem akarok tőle elszakadni.
Mikor a szemébe nézek a csók után úgy érzem boldog vagyok. Látom ahogy a mosolya a füléig ér, és az arc színe is marad az "enyhén" vörös. Gyönyörű, és bele szerettem.
- Gyönyörű vagy - súgom meg neki.
- Te meg eszméletlenül helyes - mondja.
- Akkor ez egy igen? - mosolyodok el. Közbe a szívem meg vadul kalapál a válaszára.
- Próbáld meg még egyszer azt, amit az előbb és derítsd ki - húzza a fejem. De mivel ezzel arra céloz hogy csókoljam meg, nem gondolkozok, megint közelebb hajolok annyira hogy csak pár centi válasszon el az ajkától. Úgy érzem a szívem kiugrik a helyéről. Lassan megint összeérnek az ajkaink. Mikor azt hiszem hogy szétakarja szedni, rájövök hogy hosszasabban elakarja nyújtani a dolgot. Egyre többször érzem a nyelve érintését.