15.

Egy zene számra kelek fel, nagyon ismerős a dallama. Észbe kapok hogy ez a csengőhangom. Felülök, látom hogy még Seto alszik, szóval óvatosan megpróbálok kimászni alóla, sikerül, bár párszor elkezd morgolódni és forgolódni. Megtalálom a telefonomat a farmerom zsebébe, jó messze eldobta az ágytól, lehet azért mert nem akarta hogy vissza vegyem. De nem is gondolkozol tovább hanem felveszem.

- Hol vagy? - kérdezi meg köszönés nélkül egy ismerős hang.

- Jó helyen - mondom, mert ha elmondanám neki, tuti felhúzná magát, vagy félre gondolna.

- Mikor jössz már haza? Késő van! - mondja, és majdnem megkérdezem mennyi az idő, de nem teszem, inkább csak rávágom.

- Adj egy félórát.

- Csak induljatok el, mert nem leszek jóba a hősöddel - csapja le a telefont. Egy érzés fut át rajtam. Áú. Miért ilyen indulatos? Mondjuk ha átgondolom azt hogy meg kellett volna várnom amíg végez, de inkább eljöttem egy sráccal, akit szinte 2 napja ismerek, de mondom hogy szeretem. Önző vagyok. Miért csak magamra gondolok? De amikor ő elment, ő is csak magára gondolt nem? Nem... Ő azért ment el hogy önálló legyek. De milyen módon? Ennek semmi értelme. Gondolom. De a következő gondolatom az hogy elkezdek öltözni majd mikor felöltözök és kicsit megbökdösöm Setot. Ő először nem érti csak morog majd mikor mondom hogy megyek mert ChangJo hívott egyből felpattan.

- Elkísérlek - mondja, mosolyogva.

- 5 perced kapsz - mondom.

- Sietek.

Hamar elkészülünk, így még van 20 percünk hogy odaérjünk. A kajálda már üres mikor elmegyünk előtte, így Seto hazakísér.

Benyitva a lakásomba, teljesen más érzés fog el mint Setonál. Hirtelen annyit hallok hogy ChangJo morgolódva felénk jön. És már kezdődik is.

- Hol voltatok eddig? - kérdezi és karba teszi a kezét, a falnak támaszkodva. Gondolom ezzel azt jelzi hogy ő ráér. Mi lassan behajtjuk az ajtót és én elkezdek dadogni.

- Mi csak.... - kezdem.

- Nálunk voltunk - mondja ki nyugodtan, mintha ez természetes dolog lenne -  meg mutattam neki hogy milyen a lakásom, mert nem rég kaptam pár hangszert és ...

- Ilyen nagy a lakásod hogy majdnem 5 órán át kell nézni? - kérdezi félvállról ChangJo. Tényleg nincs jó kedvébe.

- Elbeszélgettük az időt, meg tudod azokat a hangszereket használni is lehet - próbál védekezni, de még nem tanulta meg hogy ha ezzel próbálkozik akkor csak még rosszabbul jár. De azt érti hogy nem akarom elmondani ChangJonak hogy mi is történt valójában, mert akkor teljesen kiakadna és ki tudja mit tenne.

- Ne hergelj - mondja már idegesebben - miért nem tudtál szólni hogy lelépsz. Megértettem volna, vagy legalább annyit kértem volna hogy még maradj egy 10 percet. Ennyit nem vagy képes megtenni a bátyádért? Egy jött-ment srác fontosabb nálam? - Ennél már kezdi kihúzni a gyufát - Vagy 2 napja ismered de már azt mondod hogy szereted.

- És azt tudtad hogy a hirtelen jött szerelmek tartanak a legtovább?

- És azt tudod hogy nem hozzád szóltam? - mondja gorombán.

- ChangJo! 

- Hallgatlak - mondja és már kicsit túl durván.

- Seto menj haza, majd én beszélek vele - fordulok el.

- Biztos vagy benne? 

- Igen, majd holnap beszélünk - mondom mosolyogva, biztosítva hogy minden rendben van, de tudom hogy 10 perc múlva semmi sem lesz rendben. Seto kilép az ajtón, mivel nem akarja még jobban idegesíteni ChangJot ezért a szokásos homlok puszim is elmarad. Az ajtó bezáródik, hallom ahogy Seto elhalkulnak, majd megfordulok és ChangJo szemébe nézek, de ahelyett hogy válaszolnék, lekapom a szandálomat és besietek a szobámba. Utánam jön. mondom hogy hagyjon, de hiába fáradozok, felesleges.

- Ő neked miért fontosabb mint én? - kérdezi még mindig idegesen.

- Miért lenne fontosabb? Azért mert elmentünk hozzá? - kérdezek vissza már én is magasabb hangnemben mert idegesít hogy ennyire gyerekes.

- Miért nem maradtál ott velem? Azt mondtad ott maradsz velem! Vagy legalább szólhattál volna.

- Tudom! De utána mondtad volna hogy ne menjek, ott is elkezdted volna ugyanezt. És nem akartam YoungJae meg azt mondta hogy figyel rád, és amúgy is miért jobb ha ott vagyok? Csak néztelek volna.

- Ha nem tűnt volna fel miattad melózok. És nekem fontos hogy ott legyél.
- Magad miatt dolgozol! Te álltál le a bálon veszekedni Setoval.
- Mert elvesz téged tőlem!
- Nem vagyok a tulajdonod! Te eltűntél vagy 8 évre. Itt hagytál minket, most meg akarod játszani a jó bátyust? Elkéstél!
- Te kérted hogy maradjak. Maradok, mert megbántam. Azt akarom hogy tudd hogy melletted vagyok, de nem megyek semmire, ha folyton vele vagy és velem meg nem törődsz. Mióta ismered? Még egy hete sem! Azt állítod hogy ismered meg szereted. Honnan tudod hogy nem ver át téged?
- Ő nem olyan!! - kiáltom el magam - Én bízok benne - mondom majd becsapom az ajtót, mert nem akarom tovább hallgatni ChangJot - Tudom hogy nem olyan, hisz... semmi bizonyítékod nincs rá!
- Mióta is ismered?
- Na és te? Te nem is ismered! - kiabálok a párnáim közül.
- Úgy látszik hogy téged se, hova lett az a lány aki imád velem lenni? Azt hittem hogy érdemes maradnom, mert hogy van egy esélyem kijavítani azt amit... de nem lehet. Meg is bántam hogy maradtam - mondja és úgy érzem hogy egyre jobban eltávolodik az ajtómtól. Ez az érzés elég fojtogató. Mintha a sötétség járna át, és azt kiabálná... "Kérem vissza a bátyámat!".