- Zoé... - suttogjuk egyszerre... YoungJae kipattan a kasszagép mögül és oda rohan hozzá. És rögtön magához ölelte. Én a földbe gyökereztem. Mozdulni se tudtam. Még mindig azért sír amit mondtam neki? Ilyen lelkiismerettel kéne majd így itt hagynom, hogy ezt látom? Ekkor elszakad a fonal bennem és kitépem a gyökereket a lábamból és oda sietek hozzá. YoungJae lassan elengedi hogy én is tudjak vele pár szót váltani.
- Miért jöttél ide? - kérdezem meglepődve...
- El a-kartam mon-dani... - szipog. Próbálom lenyugtatni hogy normálisan tudjon levegőt venni.
- Jól van, nyugi - mondom. Beletelik egy kis időbe amíg lenyugszik. Aztán vesz egy nagy levegőt és minden kiszalad a száján.
- Szakítottam Setoval, és azért jöttem ide hogy elmondjam hogy fontosabb vagy nekem mint ő, és nem akarom hogy megint elhagyj - hadarja, és a könnyek megint kigördülnek a szeméből. Betegre sírja magát. Nem bírom, egyből magamhoz ölelem. Elég nagy s.ggfejnek érzem most magam. Ha elmentem volna megint neki kellett volna rám haragudnia... itt hagytam 8 évre, most megint elakartam menni, ő meg pár órára hagyott itt..
*Zoé*
Erősen a karjai közé zár, olyan meleg és kellemes. Örülök hogy visszakaptam. Percekig ilyen csendben ülünk majd ChangJo megtöri a csendet.
- Nem hagylak el... - felnézek rá a könnyes szemeimmel és mosolyra gördül a szám - De lesz egy fellépésem New Yorkba pár nap múlva, és mivel nyertem egy fogadást, jössz velem.
- Hogy én? Nem York? - fut át az összes gondolat a fejemen... akkor mindent itt kell hagynom.... - És utána visszajöhetek ide?
- Visszajövünk - mondja, és minden nyugtalanságom elszállt, kivéve hogy fel kell lépnem. Még is mivel? Nem tudok énekelni. Úristen. De egyenlőre ennyivel megnyugszom. - Menj haza pihenni, majd este beszélünk.
- Ne maradjak itt?
- Nem kell, menj, tudom hogy rád fér egy hosszú-hosszú alvás - mondja elhúzva a mondatot, de most hogy így felhozta, igen, rám fér.
- Elkísérjelek? - kérdezi mosolyogva YoungJae.
- Nem fog szemet szúrni hogy nem dolgozol? - kérdezem meglepődve.
- Majd ChangJo kitalál valamit - mondja nyugodtan, és nem utasítom vissza és elindulunk hozzánk.
Betoppanva hozzánk elindulok a szobám felé, és rá akarok dőlni az ágyamra, annyira fáradt vagyok és sietek befele hogy a cipőmet se vettem le. YoungJae-nak még eszébe van, így lekapja magáról és utánam jön mosolyogva. - Legalább a cipőt levehetted volna - megfogja az egyik kezével a bokámat és leveszi a jobb lábamról a cipőmet, majd a bal lábamnál is ezt megcsinálja. Kiviszi a cipőimet és visszajön. Leül az ágyam szélére és megvárja míg elalszom.
*ChangJo*
Pár-pár percenként jön felém egy vevő hogy rendeljen valamit, de sok minden nem történik. Kinyitódik az ajtó és egy fekete hajú srác lép be rajta, rögtön felismerem a járását, arc vonásait. Néhány másodperc alatt próbálom összerakni a fejemben hogy mit kereshet itt, de mire akármi is kirakódna a fejemben, a kassza elé lép és belekezd.
- Mit mondtál Zoénak? - kérdezi és mélyen a szemembe ássa a tekintetét.
- Mi közöd van hozzá? - mondom elég nagyképűen. Ha kiderülne minden akkor tuti nem hagyná békén Zoét, és nekem kéne elindítanom más merre.
- Szakított velem, ma reggel, és hallottam hogy sírt, biztos vagyok benne hogy megbántottad. Mit mondtál neki? Milyen testvér vagy te? A húgod boldog, és neked az fáj hogy nem miattad?
- Ember ezt most fejezd be - ilyen mondatokkal nem is kell sokáig várnia az arrébb igazításra. - Most is boldog. És nem fogom azt végig nézni ahogy elveszed tőlem a saját húgomat - lépek ki a kassza mögül és elé állok. A szikrák megint feltűntek. Niel nem akarja ezt végig nézni ezért oda jön mellénk hogy ha történne valami megakadályozza.
- Én veszem el? És hány éved volt arra hogy foglalkozz és törődj vele? Ennyire önző nem lehetsz. Csak saját magadra tudsz gondolni? Miért nem hagyod hogy boldogok legyünk?
- Nem is ismered! Alig ismeritek egymást két napja de dobáljátok egymásnak azokat a szavakat hogy "Szeretlek!". Mintha olyan könnyű lenne ezt mondani.
- Miért nem bírod elismerni hogy még ha kevés volt az idő is, mi bele szerettünk a másikba? Miért nem adsz egy esélyt arra hogy megmutassam tényleg szeretem? Nem fogom megbántani.
- Nem érdekel. Hétvégén eljön velem New Yorkba. Híressé teszem, nálad 1000x jobb srácot fog találni, és szeretni fogja - hagyja el ez a mondat a számat, de amint elhagyja meg is bánom. Igaza van, de nem ismerem be, túl gyenge vagyok hozzá, ezért Seto dühében ökölbe szorítja a jobb kezét és egy íves ütéssel elkap. Niel amint észbe kap lefogja. Én az arcomra teszem a kezem. Égető fájdalom járja át másodpercek alatt, az agyamon is átvillan hogy nem kis erő rejlik a srácban. De nem érdekel. Azzal fogja magát és elmegy. Utána Niel odajön hozzám, felsegít majd megrázza a fejét hogy nem kellett volna mondanom azt amit, és visszalép a kassza mögé mintha nem történt volna semmi, de az épületbe lévő vevők, mind végignézték a jelenetet. Hátra megyek hogy meg mossam az arcomat. Átgondolva nem értem hogy lehetek még itt, nem értem miért nem tépett még szét a bűntudat. De már csak pár nap, és minden jobb lesz. Remélem. Sajnálom Zoé.
- Miért jöttél ide? - kérdezem meglepődve...
- El a-kartam mon-dani... - szipog. Próbálom lenyugtatni hogy normálisan tudjon levegőt venni.- Jól van, nyugi - mondom. Beletelik egy kis időbe amíg lenyugszik. Aztán vesz egy nagy levegőt és minden kiszalad a száján.
- Szakítottam Setoval, és azért jöttem ide hogy elmondjam hogy fontosabb vagy nekem mint ő, és nem akarom hogy megint elhagyj - hadarja, és a könnyek megint kigördülnek a szeméből. Betegre sírja magát. Nem bírom, egyből magamhoz ölelem. Elég nagy s.ggfejnek érzem most magam. Ha elmentem volna megint neki kellett volna rám haragudnia... itt hagytam 8 évre, most megint elakartam menni, ő meg pár órára hagyott itt..
*Zoé*
Erősen a karjai közé zár, olyan meleg és kellemes. Örülök hogy visszakaptam. Percekig ilyen csendben ülünk majd ChangJo megtöri a csendet.
- Nem hagylak el... - felnézek rá a könnyes szemeimmel és mosolyra gördül a szám - De lesz egy fellépésem New Yorkba pár nap múlva, és mivel nyertem egy fogadást, jössz velem.
- Hogy én? Nem York? - fut át az összes gondolat a fejemen... akkor mindent itt kell hagynom.... - És utána visszajöhetek ide?
- Visszajövünk - mondja, és minden nyugtalanságom elszállt, kivéve hogy fel kell lépnem. Még is mivel? Nem tudok énekelni. Úristen. De egyenlőre ennyivel megnyugszom. - Menj haza pihenni, majd este beszélünk.
- Ne maradjak itt?
- Nem kell, menj, tudom hogy rád fér egy hosszú-hosszú alvás - mondja elhúzva a mondatot, de most hogy így felhozta, igen, rám fér.
- Elkísérjelek? - kérdezi mosolyogva YoungJae.
- Nem fog szemet szúrni hogy nem dolgozol? - kérdezem meglepődve.
- Majd ChangJo kitalál valamit - mondja nyugodtan, és nem utasítom vissza és elindulunk hozzánk.
Betoppanva hozzánk elindulok a szobám felé, és rá akarok dőlni az ágyamra, annyira fáradt vagyok és sietek befele hogy a cipőmet se vettem le. YoungJae-nak még eszébe van, így lekapja magáról és utánam jön mosolyogva. - Legalább a cipőt levehetted volna - megfogja az egyik kezével a bokámat és leveszi a jobb lábamról a cipőmet, majd a bal lábamnál is ezt megcsinálja. Kiviszi a cipőimet és visszajön. Leül az ágyam szélére és megvárja míg elalszom.
*ChangJo*
Pár-pár percenként jön felém egy vevő hogy rendeljen valamit, de sok minden nem történik. Kinyitódik az ajtó és egy fekete hajú srác lép be rajta, rögtön felismerem a járását, arc vonásait. Néhány másodperc alatt próbálom összerakni a fejemben hogy mit kereshet itt, de mire akármi is kirakódna a fejemben, a kassza elé lép és belekezd.
- Mit mondtál Zoénak? - kérdezi és mélyen a szemembe ássa a tekintetét.
- Mi közöd van hozzá? - mondom elég nagyképűen. Ha kiderülne minden akkor tuti nem hagyná békén Zoét, és nekem kéne elindítanom más merre.
- Szakított velem, ma reggel, és hallottam hogy sírt, biztos vagyok benne hogy megbántottad. Mit mondtál neki? Milyen testvér vagy te? A húgod boldog, és neked az fáj hogy nem miattad?
- Én veszem el? És hány éved volt arra hogy foglalkozz és törődj vele? Ennyire önző nem lehetsz. Csak saját magadra tudsz gondolni? Miért nem hagyod hogy boldogok legyünk?
- Nem is ismered! Alig ismeritek egymást két napja de dobáljátok egymásnak azokat a szavakat hogy "Szeretlek!". Mintha olyan könnyű lenne ezt mondani.
- Miért nem bírod elismerni hogy még ha kevés volt az idő is, mi bele szerettünk a másikba? Miért nem adsz egy esélyt arra hogy megmutassam tényleg szeretem? Nem fogom megbántani.
- Nem érdekel. Hétvégén eljön velem New Yorkba. Híressé teszem, nálad 1000x jobb srácot fog találni, és szeretni fogja - hagyja el ez a mondat a számat, de amint elhagyja meg is bánom. Igaza van, de nem ismerem be, túl gyenge vagyok hozzá, ezért Seto dühében ökölbe szorítja a jobb kezét és egy íves ütéssel elkap. Niel amint észbe kap lefogja. Én az arcomra teszem a kezem. Égető fájdalom járja át másodpercek alatt, az agyamon is átvillan hogy nem kis erő rejlik a srácban. De nem érdekel. Azzal fogja magát és elmegy. Utána Niel odajön hozzám, felsegít majd megrázza a fejét hogy nem kellett volna mondanom azt amit, és visszalép a kassza mögé mintha nem történt volna semmi, de az épületbe lévő vevők, mind végignézték a jelenetet. Hátra megyek hogy meg mossam az arcomat. Átgondolva nem értem hogy lehetek még itt, nem értem miért nem tépett még szét a bűntudat. De már csak pár nap, és minden jobb lesz. Remélem. Sajnálom Zoé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése